Az illegális önrendelkezési népszavazás összehívása miatt büntetőeljárás kezdeményezését jelentette be a katalán kormány tagjai ellen a spanyol főállamügyész csütörtökön Madridban.
José Manuel Maza a spanyol sajtónak tett rövid nyilatkozatában elmondta: hasonló lépést tesz a katalán törvényhozás elnökségével szemben is, amiért lehetővé tették, hogy a népszavazásról szóló törvényt megszavazhassa az autonóm parlament – írja az MTI.
Carles Puigdemont katalán elnök szerdán késő este Barcelonában október 1-jére írta ki a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást. A helyi parlament épületében tartott eseményen részt vett a katalán autonóm kormány összes tagja, és mindnyájan aláírták a népszavazás kiírásáról szóló dokumentumot.
„Ez a nagy remény pillanata” – fogalmazott az aláírást követő sajtótájékoztatón Puigdemont. Rövid beszédében hangsúlyozta: senkinek sincs hatalma, hogy elvegye a döntés jogát. „Nem hagyjuk magunkat megfosztani a demokráciától. Nem hagyjuk megsemmisíteni emberi jogainkat” – mondta, hozzátéve: Katalónia demokratikusan fog dönteni jövőjéről.
A katalán parlament a bejelentés előtt néhány órával fogadta el Madrid tiltakozása ellenére a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt, amely 34 cikkelybe foglalja mindazokat a szabályokat, amelyek a referendum megrendezéséhez szükségesek.
Carles Puigdemont kormánya annak ellenére készül a népszavazás megrendezésére, hogy a spanyol alkotmánybíróság korábban minden, erre irányuló törekvést alkotmányellenesnek nyilvánított. A spanyol kormány szerint Katalónia azért sem rendezhet népszavazást a függetlenségről, mert az sérti a spanyol nép nemzeti szuverenitását. A témáról csak egy országos referendumon lehetne voksolni, amit viszont a katalán vezetés nem fogadott el.