„Az Activate nevű tory ifjúsági szervezet Jacob Rees-Moggot látná szívesen a párt élén” – ez a cím jelent meg a Konzervatív Pártot nem éppen szívlelő brit The Independent oldalán. A hír annak ellenére okozott károkat a még hivatalosan el sem induló kampányszervezetnek, hogy már törölték az Independentről.
Az ügy hátterében az áll, hogy a nyáron alapított szervezetet keményen támadja a brit Munkáspárt és főleg annak elnöke, Jeremy Corbyn mögött álló ifjúsági szervezet, a Momentum. Az Activate magyar regionális igazgatója, Horváth Gergely a múlt héten a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, a Momentum nagyon kemény módszerekkel él, „brutális démonizáció” zajlik, a verbális agresszió mindennapos az eszköztárában, de a fizikaitól sem riad vissza.
A múlt hét második felében sorozatos hekkertámadás érte az Activate Twitter-fiókját, amelyet a jelek szerint végül sikerült is feltörni. Itt közölték az „álactivate-esek”, hogy Theresa May brit miniszterelnöknek távoznia kell a párt éléről, helyette a konzervatív körökben egyre népszerűbb – ám sokak szerint a pártvezetésre esélytelen – Jacob Rees-Moggot támogatják. A feltehetőleg momentumos hekkerek May-ellenes mémeket kezdtek közzétenni a Twitteren, majd egy hivatalosnak tűnő közleményt is kiadtak, amelyben arról értekeznek, hogy May helyett friss vezetést szeretnének. Hogy a dolog még hihetőbb legyen, Corbyn-ellenes mémet is posztoltak, nem csoda, hogy végül az Independent és néhány kisebb, torykkal nem szimpatizáló hírportál beszámolt az Activate új irányáról.
Csakhogy a szervezet a Facebook-oldalán közölte, hekkertámadás érte a Twitter-fiókját még a múlt héten. „Sajnáljuk, hogy az a személy, aki a múlt héten megkaparintotta a Twitter-fiókunkat, elkezdett posztolni az Activate nevében. Nem tőlünk érkeznek az állásfoglalások, az Activate-nek azokhoz semmi köze” – írta a kampányszervezet. Megkerestük az ügyben Horváth Gergelyt is, aki elismerte a támadás tényét, mint mondta, a hekker álnéven interjút is adott az Activate nevében. Szavait így zárta: „És még itthon durva a politika ”