Kurdisztán az egész világgal dacol a függetlenségért

A hangos kardcsörtetés ellenére nem sok esély van rá, hogy valódi fegyveres konfliktusba torkollik a függetlenedési harc. Zajlik a népszavazás.

A kérdés, mi következhet majd ezután. A referendum önmagában nem jár semmilyen jogi következménnyel Irakra nézve, de nem is ez a célja. Erbíl ezzel sokkal inkább egy erős felhatalmazást, morális alapot, jó tárgyalási pozíciót kap. Maszúd Barzani, iraki Kurdisztán elnöke is rendre azt kérdezi a tiltakozó nemzetközi közösségtől, hogy mi azzal a baj, ha demokratikus módon megkérdezik az emberek véleményét egy kérdésről? Talán nem éppen az egyik alapvető nyugati érték a népek önrendelkezésének joga? És hogy mi is a baj?

Leginkább az, hogy a kurdok most újra megkavarják a térségben már csillapodni látszó helyzetet. A térségben általában a lapokat osztó Egyesült Államok is azért ellenzi a népszavazást – vagyis annak időzítését –, mert szerintük ez elterelné a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról, és tovább bonyolítaná az egyébként is kaotikus állapotokat. Mivel az irakin (7-9 millió) kívül jelentős kurd kisebbség él Szíriában (2-3 millió), Iránban (8-12 millió) és a legnagyobb számban Törökországban (14-20 millió), a szomszédos államok attól félhetnek, hogy az iraki folyamatok dominóhatás-szerűen átterjedhetnek, és a függetlenségi törekvéseket erősíthetik náluk is. Valójában ennek nem túl nagy az esélye, hiszen az ugyancsak háború dúlta Szíriában a kurdok már egyébként is autonóm enklávékban élnek, a török és iráni kormány pedig túlságosan stabil egy elszakadási kísérlethez, ráadásul az ottani kurdok jobban asszimilálódtak is. A legnagyobb veszély még Irakot fenyegeti, hiszen nemcsak jelentős területeket – és olajat – veszít el, de Kurdisztán elszakadása muníciót adna azoknak az elképzeléseknek is, amely szerint Irak menthetetlenül felbomlik egy önálló síita, szunnita és kurd részre.

Ettől függetlenül mind Ankara, mind Teherán hangosan fenyegetőzik. A törökök és a perzsák is látványos hadgyakorlatokat szerveztek a határhoz, demonstrálandó, hogy bármire készek. Irán a légi közlekedést is megszakította, és Törökország is szankciókkal fenyegetőzött – amit végül nem lépett meg. Háborútól azért nem kell tartani: sem az irakiak, sem a törökök nem fogják amerikai fegyverekkel lőni az amerikai fegyverekkel felszerelt kurdokat. A nagy kardcsörtetés közepette Törökország azt már nem veri nagy dobra, hogy nagyon szoros gazdasági kapcsolatokat ápol az iraki kurdokkal, 1300-nál is több cégük működik a területükön. Ankarának elsősorban az a fontos, hogy a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ne lelhessen biztos hátországra, menedékre Kurdisztánban. De nemcsak a törökök, hanem rengeteg nemzetközi vállalatnak, köztük a magyar Molnak is vannak érdekeltségei a területen. Nem beszélve az ott állomásozó katonákról, például az erbíli magyar kontingensről, vagy a több tucat működő konzulátusról, amelyek mind veszélybe kerülnének egy támadás esetén. Az sem mellékes, hogy az Iszlám Állam elleni harcban megedződött és felszerelt pesmerga alighanem nehéz falat lenne még akár Törökországnak is. Veszélyeztetett területek persze vannak, ilyen például Kirkuk városa is. A településen a kurd többség mellett jelentős türkmén és arab közösség is él, mindegyik saját milíciákkal rendelkezik, az utóbbi napokban kisebb villongások már történtek is.

– Ha támadás érné az iraki Kurdisztánt, akkor az viszont egyesítené a szétszórt kurdokat – latolgatta a fegyveres konfliktus esélyeit lapunknak Raouf Hallo, Magyarországon élő kurd újságíró. Szerinte ebben az esetben a szomszédos országokban élő testvéreik egy emberként fognának fegyvert védelmükben, de még az európai diaszpórából is tízezrek kelnének útra, hogy megvédjék hazájukat. Mivel ez senkinek nem lenne érdeke, ő is kizárta a háború lehetőségét, azt ugyanakkor hozzátette, hogy szélsőségesek esetleg megpróbálkozhatnak valamivel. Raouf Hallo is úgy vélte, hogy egy Nagy-Kurdisztán megvalósulása képtelenség, azt ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta, hogy a függetlenség kikiáltása után egyfajta „kurd alijaként” az ország a világ minden tájáról vonzani fogja majd a kurdokat. És hogy mikor jöhet el ez a függetlenség? Az újságíró szerint ezt nehéz megjósolni, de ha egy éven belül nem hozzák tető alá, akkor félő, hogy a népszavazás ereje már csökkenni fog.

Magyarország hivatalosan nem támogatja, nem támogathatja az önálló Kurdisztán megszületését, ezzel ugyanis diplomáciailag szembe menne több szövetségesével. Mindenekelőtt Törökországgal, amellyel a viszonyunk az utóbbi időben kiválónak mondható, de ugyanígy Iránnal, melyben a szankciók eltörlése óta gazdasági lehetőséget látunk. Ugyanakkor a már említett erbíli katonai kontingens és a magyar vállalatok érdekeltségei miatt a kapcsolataink Kurdisztánnal is kiválóak, így az iraki kurdok informálisan mindenképpen számíthatnak a támogatásunkra. Magyarországon egyébként alig néhány száz kurd él, többségük diák, ők nemrégiben a Parlament előtt vonultak fel. Lapunk kérdésére a külügyminisztérium nem válaszolt, így hivatalosan nem tudhatjuk, hogy mi a magyar álláspont a referendummal és az önálló Kurdisztánnal kapcsolatban. Beszédes ugyanakkor, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő a katalánok függetlenségi törekvéseiről nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy „az emberek akarata az, ami mindig számít, ez az álláspontunk”. Kovács Zoltán szerint ez a katalán nép és Spanyolország belügye, tehát párhuzamot vonva a kurd függetlenség a kurd nép és Irak belügye lehet. (MN)