A Promocija plus közvélemény-kutató cég 2004 óta folytat felméréseket Horvátországban a pártok támogatottságát és politikusok népszerűségét illetően. A hét végén készített közvélemény-kutatásuk eredménye szerint arra a kérdésre, hogy ki a legnépszerűbb politikus Horvátországban, a megkérdezettek mintegy 23,3 százaléka jelölte be azt a válaszlehetőséget, hogy „senki se”. A második helyre Kolinda Grabar-Kitarovic államfő került 15,8 százalékkal, a harmadik helyet pedig Andrej Plenkovic kormányfő foglalja el 11,2 százalékkal.
A „legnépszerűtlenebb politikusok” listáján viszont már Andrej Plenkovic áll az élen 19,2 százalékkal. A második helyre itt – a megkérdezettek 13,7 százaléka – a „minden politikus” választ tette. Horvátország évek óta rossz irányba halad – ezt jelenleg a szavazók 73,4 százaléka gondolja így. Az augusztusi 40,7 százalékról mostanra 36 százalékra csökkent a tizenegy hónapja hivatalban lévő horvát kormány támogatottsága is.
Bár a közvélemény-kutatások eredménye óriási borúlátásra utal, amennyiben most rendeznének választásokat Horvátországban, ugyanazon pártok jutnának be a parlamentbe, és hasonló arányban, mint tavaly szeptemberben.
A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) továbbra is a legnagyobb támogatottságnak örvend, így a párt a felmérésben az első helyen végzett 34 százalékkal, alig gyengülve a múlt havi 34,2 százalékhoz képest. A legnagyobb ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (SDP) növelni tudta népszerűségét, az augusztusi 22,1 százalékról 23,1 százalékra.