Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta: „megtiszteltetés”, ha Európa legerősebb országának választási kampányában a két legesélyesebb jelölt vitáján a legfontosabb kérdés Magyarország. Végre Németországban is észrevették azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tett és tesz, hogy megfeleljen az európai kötelezettségeinek, hogy megvédje az országot és Európát – fogalmazott. Hozzátette: a jövőben is előjön majd Magyarország a vitákban, mert megfelel a kötelezettségeinek.
A külügyminiszter felidézte: 2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányban érvényes úti okmányok nélkül. Világos volt, hogy ez alól egy kivétel van: ha a német vagy az osztrák kancellár ellentétes álláspontra helyezkedik; hogy ez miért történt, az az ő belügyük – mutatott rá.
Szijjártó Péter kijelentette: egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt. Hozzátette, hogy Magyarország az európai jogszabályokban és a nemzetközi előírásokban foglaltaknak megfelelően mindig nyújtott ellátást az illegális bevándorlóknak, de csak ha ők a számukra jogszabályban kijelölt állomásokra mentek – írja az MTI.
Mi is beszámoltunk arról, hogy a kancellárjelöltek vitájának elején kifejezetten sokszor hangzott el Orbán Viktor neve. A riporter rögtön azzal nyitott, nem volt-e Schulztól erős vád, hogy támadja a demokráciát, miközben ilyeneket „autokratákról szoktak mondani”. Olyanokról, tette hozzá, mint Putyin, Erdogan vagy Orbán. Merkel felhozta aztán, hogy Magyarországon „elvették a vonatjegyeket” a menekültektől 2015 nyarán, Werner Faymann osztrák kancellár pedig rá is telefonált, hogy így gyalog érkeznek hozzájuk a migránsok. A német kancellár ragaszkodik ahhoz, hogy jó döntés volt akkor kiállni a menekültek mellett.
Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján arról is beszélt: aki a határvédelmet nem sorolja a szolidaritás kérdéskörébe, az nem érti Európa jelenlegi helyzetét, és az a szolidaritás, amely nem hajlandó figyelembe venni a határvédelmet, nem igazi szolidaritás. Kifejtette, hogy Magyarország nemcsak az ország megvédése miatt tett és tesz a határvédelemért, hanem mert uniós kötelezettség, a schengeni szabályrendszer előírása a határvédelem. Napi több mint tízezer illegális bevándorlót feltartóztatni csak fizikai védelemmel lehet, a kerítés a védekezés szíve közepe – jelentette ki. Hozzátette, Magyarországnak több mint 800 millió eurós költsége adódott a határvédelmi feladatokból, és jogos elvárás, hogy a szolidaritás alapján az EU ennek egy részét megtérítse. Szijjártó Péter kijelentette, a biztonságnak és a szolidaritásnak „kéz a kézben kell járnia egymással”, nem létezhet az egyik a másik nélkül. (MTI)