A katalán parlament megszavazta az október 1-jére tervezett függetlenségi népszavazásról szóló törvényt szerda éjszakába nyúló ülésén Barcelonában.
Az autonóm régiót kormányzó, a Spanyolországtól elszakadást támogató Együtt az igenért (Junst pel Sí) pártszövetség, valamint a nacionalista baloldali Népi Egység (CUP) 72 képviselője támogatta a javaslatot, amelyet egyébként ők terjesztettek be a parlamentnek.
A szavazáskor három ellenzéki párt, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt, a Katalónia Szocialistáinak Pártja és az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt képviselői elhagyták az üléstermet.
Az Állampolgárok bizalmatlansági indítvány nyújt be Carles Puigdemont katalán elnökkel szemben. „Ez az egyetlen politikai út, ami maradt nekünk” – fogalmazott az ellenzék legnagyobb pártjának vezetője, hozzátéve, hogy ennek érdekében minden ellenzéki párttal felveszi a kapcsolatot. A kezdeményezés célja, hogy előre hozott választást tartsanak Katalóniában.