Visszatér a Földre a világ legtapasztaltabb űrhajósnője

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Helyi idő szerint vasárnap reggel ér földet Kazahsztánban két amerikai és egy orosz űrhajós.

MTI
2017. 09. 02. 19:07

Whitson úgy vélte: az ő izgalma a visszatérés miatt semmi ahhoz képest, amennyire az űrközpont személyzete izgul. Visszatérés után – főleg az első napokban, amikor még nem szokott vissza a gravitációhoz – furcsa lesz neki, hogy a teste nem úszik a levegőben, és nem tud egy finom pöcköléssel odébb tolni tárgyakat – írta. Hiányozni fog neki az „egyszemélyes űrhajó”, vagyis a szkafander, amelyben „sétálni” ment, és a Föld „elragadóan békés sziluettjének” látványa. „Életem végéig hiányozni fog, hogy lássam azt az ívet a horizonton.”

Whitson 1996 óta űrhajós. Miután egy iowai farmon nőtt fel, tudományos kutatómunkája keretében nagy élvezettel termesztett zöldségeket missziója során az űrállomáson, és szívesen meg is kóstolta a már kifejlett példányokat, változatosabbá téve a száraz és fagyasztott – „csak víz hozzáadását” szükségessé tevő – űrhajóskosztot. Terveiről annyi konkrétumot írt, hogy továbbra is űrrepülési programokban szeretne részt venni, valamint továbbadni azt a tudást, amelyet megszerzett. Férje, Clarence Sams szintén biokémikus és szintén a houstoni űrközpontban dolgozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.