Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és feloszlatott kormányának néhány tagja Brüsszelbe utazott hétfőn – adta hírül az MTI katalán újságok értesüléseire hivatkozva.
Az El Periódico értesülései szerint a katalán politikusok belga vezetőkkel találkoznak, amit Amadeu Altafaj, a katalán kormány brüsszeli külképviseletének szintén menesztett vezetője szervezett meg. A La Vanguardia című napilap pedig úgy tudja, a katalán politikusok délután sajtótájékoztatót is tarthatnak a belga fővárosban.
A spanyol sajtó egész nap azt találgatta, hogy hol lehet Carles Puigdemont az első munkanapon azóta, hogy péntek este Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a szenátustól kapott felhatalmazás alapján felmentette a katalán kormányt. A politikus nem jelent meg pártja, az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) vezető testületének rendkívüli ülésén sem, ahol arról döntöttek, hogy indulnak a december 21-i előre hozott parlamenti választásokon Katalóniában.
Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap a VTM flamand közszolgálati televíziónak azt mondta: Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérelmezné.
Francken kijelentését azonban később a belga kormány több tagja is helytelenítette. Charles Michel miniszterelnök szerint a megjegyzés csak \"olaj volt a tűzre\", Kris Peeters gazdasági miniszter pedig arról beszélt, hogy nem volt \"bölcs dolog\", amit az államtitkár mondott.
A La Libre Belgique című helyi napilap szerint a flamand politikus kijelentése ellentétben áll Charles Michel belga kormányfő mérsékelt, a felek között párbeszédet sürgető álláspontjával.
Belga sajtóhírek szerint Carles Puigdemont néhány napja elképzelhetőnek nevezte, hogy szükség esetén menedékkérelmet nyújt be valamelyik európai ország nagykövetségén.
A VRT flamand közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva pedig azt közölte, hogy Carles Puigdemont ügyvédekkel is találkozik hétfő délután Brüsszelben. \"Szinte bizonyos, hogy Carles Puigdemont Brüsszelbe látogat, úgy tudni, hogy már úton van\" - írta honlapján a csatorna.