Korrekt, kiegyensúlyozott, tisztességes megállapodásra van szükség a brexitről – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a megállapodásoknak sikerre kell vezetniük, Theresa May kormányfő meg tudja győzni a briteket a megegyezés fontosságáról és a részleteiről.
A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy rövid határidőn belül, még az év végéig megegyezést kell elérni a Mercosur, Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi tömörülésével folytatott tárgyalásokon is. A megegyezés fontosságát többen lebecsülik, de rendkívüli jelentőségű az Európai Unió számára – hangsúlyozta.
Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk is túlzónak minősítette a brexittárgyalások megfenekléséről szóló híreket, még ha jelenleg holtpontról lehet is beszélni. Az ülést lezáró sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy a decemberi EU-csúcson már sikerül továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdését érintő második tárgyalási szakaszra. „Bár nem sikerült elegendő előrelépést elérni, ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne történt volna haladás” – mondta Tusk.