A kurd pártok, így a PKU és a KDP pesmerga katonái ugyan komoly fegyverarzenált és kiképzést kaptak nyugati szövetségeseiktől – csak Magyarország 250 tonna lőszert küldött nekik a dzsihadisták elleni harchoz –, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy elhúzódó harcokba kezdjenek az iraki főerővel szemben. „Az, hogy most több elit dandárt vezényeltek Kirkukba, a tárgyalás előkészülete is lehet, amihez jól jön az erődemonstráció” – jegyezte meg Wagner Péter.
Erőt kell mutatnia ugyanakkor Haider al-Abadi iraki miniszterelnöknek is, ha nem akarja, hogy elődje, a szunnitaellenes, de az Iszlám Állammal szemben teljes kudarcot valló Núri el-Máliki sorsára jusson: al-Abadi most kötéltáncra kényszerül, amiben választói felé bizonyítania kell, hogy nem riad meg a kurd ellenállástól, de nem vállalhatja a háború kockázatát sem.
A helyzet rendezése így várhatóan amerikai közvetítéssel, de két fél között zajlik majd: a szakértő szerint Törökország biztosan nem avatkozik közbe katonai erővel, hiszen azzal megsértené Irak területi szuverenitását; a török csapatok egy államközi megegyezés értelmében ugyan átléphetik az iraki határt, de csak húsz kilométeres mélységben, és csakis azért, hogy a területükről átmenekülő, terroristáknak tartott fegyveresekre vadásszanak.
A folytatás nagyban függ attól, hogy a kurdok a nemzetközi elutasítás ellenére is ragaszkodnak-e függetlenségük kikiáltásához – Kirkuk tartomány nem része az iraki autonóm Kurdisztánnak, de ott is megtartották a szeptember 25-i kurd függetlenségi népszavazást.
Sok múlik azon is, hogy a síita vallású iraki katonák és szövetségeseik képesek lesznek-e túlkapások nélkül rendet tartani a szunnita többségű északon. Ha a lakosságot sanyargatják, azzal újra teret adhatnak a szintén szunnita Iszlám Államnak, ami szétszórt egységek formájában, de továbbra is létezik, és csak a feltámadás lehetőségére vár.
