Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga. Iraki katonai források is megerősítették, hogy eldördültek a fegyverek. Közlésük szerint Katyusa rakétákat vetettek be a szemben álló felek az elmérgesedni látszó konfliktusban. A Rudau kurdisztáni televízió élő tudósításában nehézgépfegyverek kerepelése hallható – írja az MTI.
A fejleményekről egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot. Az iraki oldal azt állította, hogy kiterjedt területeket vontak Bagdad ellenőrzése alá, ráadásul egy puskalövés nélkül. Az irakiak azt közölték továbbá, hogy összecsapás nélkül átvették a Kirkuk melletti K-1 légitámaszpont ellenőrzését. A kurd oldal eközben azt közölte, hogy egyetlen olajmező sem került iraki kézre.
Később az iraki erők arról számoltak be, hogy utakat, hadállásokat és létesítményeket foglaltak el a pesmergától, például egy földgázterminált és egy ipari parkot Kirkuk várostól délre. Az iraki erők „folytatják az előrenyomulást” – olvasható egyesített hadműveleti parancsokságuk közleményében. A kurd erők szóvivője megerősítette, hogy az irakiak „több ágon, jelentős” támadást indítottak ellenük az éjjel Kirkuk város elfoglalására. Elismerte, hogy elvesztették az említett földgázterminál (Északi Földgáztársaság) és az ipari park feletti ellenőrzést, de hozzátette, hogy szétlőtték az irakiak legalább öt Humvee típusú páncélozott járművét és egy vagy két harckocsiját. Az emberveszteségről nem közölt számokat. Az iraki erők „felégettek sok házat és megöltek sok embert” Toz Hormato és Dakuk falvakban, Kirkuktól délre – tette hozzá. A kurdisztáni regionális kormány nem erősítette meg az iraki erők jelentését és a kurd szóvivő szavait.
Maszúd Barzáni kurd elnök az események hatására felhatalmazta a pesmergát, hogy szembeszálljanak a Népi Mozgósítási Erők (Hasd es-Saabi) nagy többségében síita milíciákat összefogó ernyőszervezettel, amely az iraki kormányerők oldalán harcol. Ez utóbbi fegyveres csoport Iránhoz áll közel, bírálói szerint ugyanannyira szélsőségesek, mint egyes szunnita fegyveres csoportok. A kurdok többsége szunnita muzulmán.