A Krokodil haraphatja át Mugabe torkát

Zimbabwéban a keménykezű diktátor helyére egy újabb keménykezű diktátor kerülhet.

Garamvölgyi Flóra
2017. 11. 18. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Zimbabwéban történt események egyik legvitatottabb alakja a korábbi alelnök, Emmerson Mnangagwa, vagy más néven a Krokodil. Mnangagwa éveken át volt Robert Mugabe szövetségese és reménybeli utódja, de nemrég éppen a 37 éve hatalmon lévő diktátor váltotta le. Egy hétig szinte semmit sem lehetett tudni róla, ám most állítólag visszatért az országba, és valószínűleg ő áll a puccs mögött, mert attól fél, hogy Mugabe a feleségének, a Gucci Grace néven elhíresült first ladynek adja majd át a hatalmat.

Sokak szerint a Krokodil azoknak a belső politikai harcoknak az áldozata lett, amelyek a kormányzó Zanu-PF párton belül törtek ki, a függetlenségi harcot vezető régi gárda, a Lacoste-frakció és az elnök feleségéhez, Grace Mugabéhoz hű G40-frakció között. A first lady állítólag még arra is képes volt, hogy mérgezett fagylattal kínálja riválisát, akit nyilvánosan kígyónak nevezett.

És hogy honnan is a hangzatos becenév? Zimbabwéban a felszabadító harcok idején egy olyan csapatot vezetett, amelynek szimbóluma az afrikai vizekben tanyázó gyilkos hüllő, a krokodil volt. A függetlenség kikiáltása után ebből a csapatból többen az új hadsereg tisztjei lettek. Maga az elbocsátott alelnök szinte minden miniszteri posztot betöltött már Mugabe uralma alatt, de mindenki csak úgy emlékszik rá, mint erős vezetőre és a titkosszolgálat főnökére.

A most 75 éves Mnangawa állítólag azért is volt olyan kíméletlen a titkosszolgálat élén, mert a kommunista Kínában tanulta meg, hogyan kell végezni ezt a munkát. Ott egy olyan dandárt vezényelt, amelyet Észak-Koreában képeztek ki, és amelyet később tiltakozások hatására feloszlattak. A Krokodil állítólag kész a hatalomátvételre, amióta a diktátor őrizetbe került, riválisa, Grace pedig külföldre menekült. Sikerét azonban kissé komolytalan dolog, egy jóslat árnyékolja be, mely szerint ő előbb hal meg, mint az idős elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.