Négy napja tűnt el az argentin haditengerészet San Juan nevű tengeralattjárója. Most az ennek tulajdonított hét sikertelen műholdas hívásról számolt be a dél-amerikai ország védelmi tárcája szombaton, úgy vélik, a legénység próbált kapcsolatot teremteni. Az argentin védelmi tárca szerint a késő reggel és kora délután észlelt kapcsolatteremtési kísérletek 4 perc és 36 másodperc közötti hosszúságúak voltak.
A minisztérium tudatta, hogy egy, műholdas kommunikációra szakosodott amerikai céggel kutat a szerdán eltűnt tengeralattjáró után. Még nem teljesen világos, milyen hívást kapott a tárca, és milyen jelet küldött a tengeralattjáró, de a Reuters hírügynökség megjegyezte: a víz alatt rekedt tengeralattjárók fel tudnak bocsájtani a víz felszínére egy helymeghatározó bóját, amely vészjeleket ad műholdak segítségével.
A 44 fős legénységű, 66 méter hosszú, német gyártású tengeralattjáró szerdán küldte a legutóbbi üzenetet, aztán nyoma veszett. A San Juan 432 kilométerre volt Argentína partjaitól. Az argentin hadsereg pénteken kereső expedíciót indított, amelyhez más országok, köztük Brazília és az Egyesült Államok is segítséget nyújt. A keresést a viharos időjárási körülmények mellett a tengeralattjáró víz alatti rejtőzködéshez tervezett színe és formája is nehezíti. A haditengerészet szóvivője nyugalomra intett, közölte: bár az expedíció a kereséshez kijelölt terület nagy részét már átfésülte, és egyelőre nem talált semmit, a legénységnek elegendő oxigénje és élelmiszere van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hadihajót nem elvesztették, hiszen ahhoz előtte keresni kell és nem találni.