Demokrata párti győzelem született a kedden tartott kormányzóválasztáson New Jersey-ben és Virginiában. Az előrejelzéseknek megfelelően újraválasztották New York demokrata párti polgármesterét is. Virginiában 53:45 arányban Ralph Northam eddigi kormányzóhelyettest választották meg a republikánus volt pártelnök és George W. Bush kormányának volt tanácsadója, Ed Gillespie ellenében. New Jersey-ben a 60 éves milliomos bankár és volt németországi nagykövet, Phil Murphy lesz a kormányzó, aki az eddigi kormányzóhelyettest, a republikánus Kim Guadagnót győzte le. A demokrata párti jelölt a választók 53 százalékának bizalmát szerezte meg, míg republikánus vetélytársa a voksok 44 százalékával maradt alul.
Mindkét kormányzóválasztást óriási figyelem övezte, elemzők ugyanis az eredményt a Trump-kormány eddigi tevékenysége megítéléseként értékelik.
A kampány fő témái Virginiában az egészségbiztosítás helyzetének gondjai, az illegális bevándorlás, a bűnözés és a konföderációs szobrok körüli viták voltak, míg New Jersey-ben elsősorban a helyi kormányzat korrupciós ügyei és a magas helyi adók kerültek előtérbe.
Az eredmények láttán a Dél-Koreában tartózkodó elnök Twitter-bejegyzésben közölte: a virginiai jelölt, Ed Gillespie keményen dolgozott, de nem tette teljesen magáévá az ő politikáját. „A gazdaság rekordnagyságú számaival mi továbbra is győzni fogunk, még nagyobb arányban, mint eddig” – írta a republikánus jelöltek veresége után Trump.
Trump soros ellensége: Észak-Korea
Donald Trump amerikai elnök váratlan látogatást akart tenni kedden a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben, de útját az utolsó pillanatban le kellett mondani a rossz időjárási körülmények miatt – idézték hírügynökségek szerdán a dél-koreai és az amerikai elnöki hivatal illetékeseit. Az amerikai elnököt és a kíséretében lévő újságírókat szállító, öt helikopterből álló légi konvoj elindult az övezetbe a Szöulban lévő Jongszan amerikai támaszpontról, de a rossz látási viszonyok miatt a pilóták nem látták egymás gépeit, nem kockáztatták meg a leszállást, és visszatértek a bázisra. Trump körülbelül egy órán át várt arra páncélozott limuzinjában, hogy tisztuljon az ég, de az időjárás csak tovább romlott, így le kellett mondania meglepetésszerű útját.