Donald Trump szerint idén is ő lett volna az év embere, a Time nem így tudja

Az amerikai elnök tévedésben van – szögezte le Twitteren a lap.

MN
2017. 11. 25. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Twitteren jelentette be az amerikai elnök, hogy idén is őt választották volna az év emberévé.

„Felhívott a Time Magazin, hogy közölje, valószínűleg én leszek az év embere, mint tavaly” – írta Donald Trump. Azonban – mint írta – bele kellett volna egyeznie egy interjúba és egy nagy fotózásba is, ezért megmondta, hogy kihagyná a lehetőséget. „De azért köszönöm” – fűzte hozzá.

Többen furcsának találták mindezt, és később a Time – megerősítve a kételyeket – ugyancsak Twitteren közölte: az amerikai elnök tévedésben van azzal kapcsolatban, hogyan is választják ki az év emberét. Azt is leszögezték, hogy a megjelenésig, vagyis december 6-áig nem kommentálják a győztes kilétét.

Donald Trump 2016-ban lett az év embere. Akkor közölte: nagy megtiszteltetés, hogy őt választották.

A The Washington Post júniusban számolt be arról, hogy Donald Trump legalább öt golfklubjának a falán lóg egy bekeretezett, 2009. március 1-jei Time-címlap, melyen ő látható. Azonban ezek nem igaziak: a lapnak valójában nem volt 2009. március 1-jei kiadása. Erre utalt Twitter-bejegyzésében a lap korábbi szerkesztője, Richard Stengel is, aki azt üzente az elnöknek: utálja, hogy ezt kell mondania, de valószínűleg nem ő lesz az év embere. „Biztos vagyok benne, hogy valahol a raktárban akad még egy hamis Trump-címlap” – jegyezte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.