Donald Trump: Tudjuk, hogyan kell győzni

A külföldön szolgálatot teljesítő amerikai katonáknak üzent az elnök.

MTI
2017. 11. 23. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök a hálaadás ünnepét a floridai Palm Beachben lévő Mar-a-Lago villában tölti, és onnan tartott távkonferenciát a külföldön – Afganisztánban, Irakban, a törökországi légi bázison és Bahreinben – szolgálatot teljesítő valamennyi amerikai katonának.

A mintegy nyolcperces üzenetben leszögezte: „tényleg győzelemre állunk, tudjuk, hogyan kell győzni”. Majd anélkül, hogy megnevezte volna az előző két amerikai elnököt, Barack Obamát és George W. Busht, arról beszélt, hogy a korábbi amerikai kormányzatok Irakban „nem hagyták győzni” a csapatokat. Hozzátette: „mi hagyjuk, hogy győzzetek”. Azt hangoztatta, hogy az Iszlám Állam elleni harc sokkal eredményesebb, mint a korábbi kormányzatok idején volt, méghozzá „azért, mert mi hagyjuk, hogy tegyétek a dolgotokat” – fogalmazott.

Trump kiemelte, hogy az elmúlt négy hónapban az amerikai légierő Irakban és Szíriában több mint ezer missziót hajtott végre. „Nagyon büszke vagyok rátok, és higgyetek nekem, az országban mindenki figyel benneteket, és látja a kedvező változásról szóló jelentéseket – jelentette ki. – Nagyon különleges emberek vagytok.” Az Afganisztánban lévő katonákat remek, hihetetlen harcosoknak nevezte, akik szerinte az elmúlt hónapokban fordítottak a helyzeten.

A videokonferencia végén szólt az amerikai belpolitikáról is. Közölte, hogy „nagy, vaskos, csodás adócsökkentésen” dolgozik, és hogy „a gazdaság is nagyszerűen teljesít”.

A konferencia előtt Donald Trump a külföldön lévő amerikai csapatoknak két Twitter-bejegyzésben is üzent. Ezekben szintén kormányzatának teljesítményét dicsérte, és hangsúlyozta, hogy míg a katonák külföldön harcolnak, az Egyesült Államokban egyre jobb a helyzet. Kiemelte: „új munkahelyek teremtődnek, a tőzsde minden korábbinál jobban szárnyal, a hadsereg erősödik, épülni fog a fal az amerikai–mexikói határon, gondoskodunk a veterán katonákról, tizenhét év óta most a legalacsonyabb a munkanélküliség”.

Az elnök délután a first ladyvel, Melania Trumppal együtt a floridai parti őrségnél tett látogatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.