Szentpétervárról, a Szmolnijban és az Auróránál az októberi forradalom előtt fejet hajtó kommunisták visszatértek Moszkvába, és a délutáni menet, valamint nagygyűlés előtt a reggeli órákban a világ baloldali pártjaival konferencián emlékeztek Leninék 1917-es hatalomra jutására.
Eközben a Vörös téren már gyülekeztek a II. világháború veteránjai, hogy megtekintsenek egy másik november 7-ét, az 1941-es katonai parádét idéző műsort. Ekkor innen, a Vörös térről indultak a Moszkva határától 25-30 kilométerre húzódó frontra, hogy megállítsák a németek előrenyomulását.
Az emlékezést megnyitva a rendező főváros főpolgármestere, Szergej Szobjanyin, 1917-ről egy szót sem ejtve, a moszkvaiak nevében azoknak a hősöknek mondott köszönetet, akik megállították a németeket, s győzelemre segítették az életet. S mivel ez a nap 1995 óta az orosz katonai dicsőség napja, 1612-től, a lengyelek kiverésétől Napóleon megállításáig felidézték Moszkva megvédésének dicsőséges napjait. Hogy aztán jöjjön a kitartást, az életért, a fennmaradásért folytatott harcot, a hazaszeretet szimbolizáló 1941-es parádé korhű megjelenítése. Vonultak a Moszkvát egykor védő egységek zászlaival a kadétok, szóltak az ismert katonadalok, s egy-egy könnycsepp is legördült a veteránok arcán. Begördültek a Vörös térre a II. világháború tankjai, s felvonult az egész akkori fegyverzet, amelyet aztán egész nap megtekinthetnek a moszkvaiak. Így tesz e tudósítás után a tudósító is.
Eközben néhány kilométerre innen, a Puskin téren már gyülekeznek a „nagy októberre” emlékezők, többségében szintén veteránok. S persze folyik a múltért folyó vita, amelyben nem csupán a „vörös” és „fehér” oldal, de mint a portálunknak nyilatkozó szakértők szavaiból kiderül, a hatalom közelében lévők sem értenek egyet.
Történelmi perspektívában tragédiaként értékelte lapunknak 1917 októberét Szergej Mihejev, a moszkvai Politikai Konjunktúrakutató Intézet igazgatója. A történtek ugyanis elindították az állam erózióját, amelyet a terrorral meg lehetett ugyan állítani, le lehetett lassítani, de időzített bombaként ott ketyegett, s végül idővel a Szovjetunió felbomlásához vezetett. A kutató rámutat arra is, hogy a száz évvel ezelőtti események máig tartóan megosztották az orosz társadalmat.
„A forradalom nem zárult le, ma is folytatódik a társadalmi tudatban. Ugyanazokat a vitákat hallhatjuk, mint száz éve, csak ennek ma nincsenek olyan katasztrofális következményei, mint egykor, például a milliók életét követelő polgárháború vagy később a sztálini tisztogatások idején” – fogalmaz Mihejev, rámutatva a forradalmak öngyilkos természetére. Oroszország a véleménye szerint minden erővel megpróbál túllépni mindezen.
Jó példa erre, ahogy a belső konfliktusokat jó érzékkel kerülő, a káosszal szemben a stabilitást értékként kiemelő Vlagyimir Putyin megpróbálja összeszedni a történelemnek az egész társadalom számára elfogadható darabjait, lezárni a forradalmat a fejekben, összekötni a történelem megszakadt fonalát, s ezzel is egybegyúrni a nemzetet.
Jó példa erre a november 7-ével szemben nemzeti ünneppé emelt november 4., a népi egység napja, de az is, hogy magán a forradalom napján az orosz katonai dicsőség ünnepeként a hatalom 1941. november 7-re emlékezik, amikor a katonák a Vörös téri parádéról vonultak a Moszkva határában húzódó frontra.
Nem látja az orosz történelem kisiklását az októberi forradalomban Valerij Fjodorov, a VCIOM, az Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ igazgatója. A kutató szerint ismét megmutatkozott az oroszok vonzódása a bunthoz, a lázadáshoz. Az októberi forradalom az I. világháború által a felszínre hozott belső problémák következménye, monarchia és a felgyorsult fejlődés közötti mélyülő aszinkronitás volt. A politikai intézményrendszer nem tudott alkalmazkodni a látványos modernizáció jelentette kihívásokhoz, a bomlást az elhúzódó háború felgyorsította. A szociológus szerint akárcsak 1991-ben, alapvetően száz éve is a vezetési válság, a cár, majd az ideiglenes kormány gyengesége vezetett az összeomláshoz.
