Négynapos, nagyszabású hadgyakorlatot kezdett szombaton az amerikai és a dél-koreai haditengerészet a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében, és most első alkalommal három amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz benne – tájékoztatott a dél-koreai hadsereg vezérkara.
A manővereket erődemonstrációnak szánják Észak-Korea elrettentésére.
A hadgyakorlaton a Nimitz, a Theodore Roosevelt és a Ronald Reagan amerikai repülőgép-hordozó vesz részt. Amerikai hadgyakorlatokon legutóbb tíz éve fordult elő, hogy egyszerre három ilyet is bevetettek.
A közös hadgyakorlaton tizenegy, Aegis típusú rakétavédelmi rendszerrel felszerelt amerikai hadihajó is részt vesz, továbbá a dél-koreai haditengerészet hét hadihajója, amelyek közül kettőn ugyancsak Aegis rendszer van.
A szöuli vezérkar közölte: a hadgyakorlattal meg akarják erősíteni a kiterjesztett elrettentés közös politikáját a phenjani koreai nukleáris és rakétaprovokációkkal szemben, erősítik a két hadsereg közös hadműveleti és légicsapás-mérő képességet, jelzik továbbá az erős szándékot és a határozott katonai készültséget, hogy válság esetén elsöprő erővel adjanak választ bármilyen észak-koreai provokációra.
A Koreai-félszigeten feszült a helyzet részben a phenjani atom- és rakétaprogram, másrészt az Egyesült Államok és térségbeli szövetségeseinek gyakorlatozásai miatt. Júliusban Észak-Korea kétszer hajtott végre kísérletet ballisztikus rakétákkal, majd augusztus végén és szeptember közepén még két rakétát indított, amelyek átrepültek Japán felett. Szeptember 3-án Phenjan bejelentette, hogy sikeres föld alatti robbantást hajtott végre hidrogénbombával. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa emiatt szigorította a kommunista ország elleni szankciókat.
Donald Trump amerikai elnök jelenleg Japánt, Dél-Koreát, Kínát, Vietnámot és a Fülöp-szigeteket felölelő körúton tartózkodik, és tárgyalásai középpontjában az Észak-Korea által okozott válsághelyet áll. Az elnök pénteken és szombaton részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak vietnámi csúcstalálkozóján.