Bahram Gaszemi iráni külügyi szóvivő „alaptalannak és hamisnak” nevezte a bahreini hatóságok gyanúját, és visszautasította „gyerekes vádaskodásukat”.
Sejk Rasíd bin Abdullah al-Kalifa bahreini belügyminiszter szombaton azt mondta, hogy a bahreini főváros, el-Manáma közelében történt robbanást „az Iránnal közvetlenül kapcsolatban álló és parancsait végrehajtó terroristák” követték el.
Bahrein külügyminisztere, Halíd bin Ahmed al-Kalifa is az iszlám köztársaságot vádolta a terrorcselekménynek minősített támadás elkövetésével, amelynek célja szerinte az volt, hogy „megfélemlítse az állampolgárokat, és kárt okozzon a világ olajiparának”.
Péntek éjjel robbanás történt a bahreini fővárostól 15 kilométerre délre található síita falu, Buri szomszédságában. Egyelőre senki nem jelentkezett az állami olajvállalat Szaúd-Arábiából érkező nyersolajat szállító vezetékét érő támadás elkövetőjeként. A hatóságok sem mondták el, hogy pontosan kiket gyanúsítanak, csak annyit közöltek: a nyomozás első eredményei alapján szándékos tettről van szó. A robbanás autókat és épületeket rongált meg, a tűzoltók ideiglenesen kitelepítették a környékbeli lakosokat.
A támadás után Szaúd-Arábia jelezte, felfüggeszti az olajszállítást a szomszédos Bahreinbe. A bahreini olajvállalat vasárnap közölte, sikerült helyreállítania a megrongálódott vezetéket. A szigetország a szaúdi–bahreini osztott tulajdonban lévő Abu Szafa olajmezőről kapja a nyersolajat egy napi 230 ezer hordó kapacitású vezetéken keresztül.
A síita többségű Bahreint egy szunnita uralkodóház vezeti, amely korábban többször vádolta meg Iránt azzal, hogy elégedetlenséget szít a reformokat követelő síita lakosság körében. A 2011-es zavargások után el-Manáma számos Irán által kiképzett sejtet derített fel, amely a hatóságok szerint szabotázsakcióra készült az országban.