Késik a megállapodás a Jamaica-koalíció tagjai között

Estébe nyúlik a német pártok egyeztetése, pedig a csütörtöki lett volna az utolsó forduló.

MTI
2017. 11. 16. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtök este is tartott még Berlinben a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról zajló tárgyalássorozat délelőtt kezdődött utolsó fordulója, és egy kiszivárgott dokumentum szerint számos kérdésben továbbra sincs egyetértés.

A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításának lehetőségéről csaknem egy hónapja, október 18-án kezdett megbeszélések eredményét összefoglaló záródokumentum 61 oldalas tervezete a Die Welt című lap beszámolója szerint sok zárójeles megjegyzést tartalmaz, ami azt jelenti, hogy az adott ügyben nincs megállapodás.

Így például a migrációról és integrációról szóló fejezetben szerepel, hogy „a migrációt irányítani (és korlátozni) akarjuk”. A zárójelet azért kellett elhelyezni a szövegben, mert a CDU/CSU és az FDP ugyan az irányítás és korlátozás kettősségében látja a következő kormány fő feladatát a menekültügyben, de a Zöldek a második elemet vitatják és el akarják érni, hogy a dokumentumban rögzítsék, hogy a menedékjognak nincs felső korlátja.

Nézeteltérések vannak még a többi között a közlekedéspolitikában, a klímapolitikában és a lakáspolitikában. Az FDP tárgyalódelegációjának egyik tekintélyes tagja, Wolfgang Kubicki alelnök fel is vetette, hogy meg kellene hosszabbítani az egyeztetési folyamatot, mert koalíciós vitákhoz vezet, ha a közös kormányzás megkezdése előtt üres, semmitmondó kompromisszumokkal hidalják át a nézetkülönbségeket.

Az eredeti tervek szerint az egyeztetést legkésőbb péntekre virradó éjjel lezárják. A következő lépésben a záródokumentumot valamennyi párt külön-külön megtárgyalja majd az illetékes fórumokon, amelyeken eldöntik, hogy elkezdik-e a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Az esetleges Jamaica-koalíció tagjai soha nem kormányoztak még együtt szövetségi szinten, de a CDU/CSU és az FDP évtizedeket töltött együtt kormányon, és tartományi szinten is dolgoztak már együtt különböző összetételben. Így például a CSU az FDP-vel vezette Bajorországot 2008-tól 2013-ig, Baden-Württembergben pedig a CDU a Zöldek kisebbik koalíciós partnere tavaly óta. Schleswig-Holsteinben idén nyáron CDU-Zöldek-FDP-kormány alakult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.