Levélben állt ki Magyarország mellett három amerikai kongresszusi képviselő – adta hírül a minap büszkén az Origo. Az állítólag Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett, nem nyilvánosságra hozott levélben – amely a Vote Smart nevű, minden kongresszusi közleményt tartalmazó honlapon sem található meg – a kormánypárti szócső ismertetése szerint két ügyben tiltakoztak a republikánus képviselők. Az egyik, hogy David Kostelancik ideiglenes amerikai ügyvivő élesen kritizálta a magyar sajtószabadság helyzetét, a másik pedig, hogy az amerikai kormány csaknem kétszázmillió forinttal támogatná az objektív vidéki sajtót.
A tárgykörben korábban az ezerötszáz tagú Magyar Lobbi de facto vezetője, Lipták Béla is levelet írt Tillersonnak, amelyben a külügyminisztérium magyar vidéki sajtónak nyújtandó támogatását egy ország belügyébe való beavatkozásnak nevezte.
A republikánusok levele azt jelezhetné, hogy nem kizárólag a magyarokat érdekli a téma, de nincs így. Az Origo híradásában elhallgatta, milyen kongresszusi lobbicsoport tagja a Dennis Ross (Florida), Andy Harris (Maryland) és Mike Coffman (Colorado): az úgynevezett Magyar–Amerikai Kongresszusi Fórumnak. Ennek a fenti képviselőkön kívül tagja a magyar kormány amerikai lobbistájának, Connie Macknek a kormányzati forrásokból kitömött cége által anyagilag is megtámogatott floridai republikánus Mario Diaz-Balart, valamint a massachusettsi demokrata Joe Kennedy, a Kennedy-klán legifjabb sarja.
Connie Macket azért is érdemes emlegetni, mert a lobbista – akiben az Index információi szerint 2017-re megrendült a kormány bizalma, és könnyen lehet, hogy szerződése lejártakor nem is hosszabbítanak vele – a három képviselőből kettővel saját bevallása szerint többször is találkozott az idén. Az amerikai szövetségi kormánynak tett kötelező bejelentéséből kiderül, hogy Dennis Ross-szal január 19-én, február 18-án és március 2-án találkozott, míg Andy Harrisszel február 28-án és március 2-án, utóbbi napon tehát mindkettejükkel. Azaz a kormánysajtó olyan képviselők Orbánék melletti kiállásának örvendezett, akikre a kormánynak közvetlen ráhatása is van.
Ők ketten egyébként rokoni szálakon is kötődnek Magyarországhoz. Andy Harris édesapja Miskolcon született, és 1950-ben emigrált, a politikus hét évvel később született meg lengyel anya gyermekeként. Régóta rendre dicséri az Orbán-kormányt, ahogy a Tea Party-tag Dennis Ross is. Utóbbi 2014-ben a Heti Válasznak arról beszélt, összes anyai dédszülője Magyarországon született, de szülei is ápolták magyar gyökereiket az Egyesült Államokban, így természetes volt, hogy csatlakozik a kongresszusi magyar lobbicsoporthoz. Ross öt éve egyébként amiatt került kisebb botrányba, hogy kongresszusi irodájában több általa levadászott állat volt kipreparálva. Mike Coffman nem magyar származású, de jó viszonyt ápol a kongresszus ezen csoportjával, emellett együtt ünnepelte Szemerkényi Réka volt washingtoni nagykövet társaságában Donald Trump elnökké választását januárban. Érdekesség, hogy a Colorado Politics májusi híradása szerint a 2018-as választáson demokrata ellenfele Tom Lantos unokája lehet majd.
Az amerikai külügyi minisztérium e tárgykörben tett többszöri megkeresésünkre sem jutott túl a sablonválaszokon. Mint írták, olyan partnert keresnek, aki segít újságírókat és leendő újságírókat oktatni arra, hogyan gyakorolják hivatásukat úgy, hogy azt ne befolyásolja a politikai beállítottságuk. A program leghamarabb 2018 májusában – tehát a választások után – kezdődne. Hozzátették: több mint száz országban támogatnak demokráciával és emberi jogokkal kapcsolatos programokat. A Zoom.hu összesítése szerint a közelmúltban Európában is indítottak hasonló programokat: Oroszországban, Fehéroroszországban, Moldovában, Észtországban, Lettországban és Litvániában is kiírtak a magyarországihoz hasonló, médiatámogatásról szóló pályázatokat.