Már legalább heten meghaltak a görögországi áradásokban

Autóutakat mosnak el autóstul a megáradt patakok.

MTI
2017. 11. 15. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább öt ember, két nő és három férfi vesztette életét a görög fővárostól, Athéntól mintegy húsz kilométerre nyugatra található Mandra városában; saját, elöntött telkükön lelték halálukat. További két ember a görög partoknál hajózva vesztette életét. A helyi tűzoltóság szerint az áradások következtében többen eltűntek, illetve sérültek is vannak, őket kórházba szállították.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A heves esőzések sok kárt okoztak a térségben: az Athént Korinthosszal összekötő autópályát szerda reggel két helyen is le kellett zárni. A görög média és a tűzoltóság közlése szerint több patak zubogó áradattá változott.

Mégara és Eléfszina térségében számos házban és üzlethelyiségben okozott kárt a víz. Az ár autókat sodort magával és országutakat mosott el.

A Földközi-tenger középső részén napok óta őszi vihar tombol. A hétvégén Korfu szigetén életét vesztette egy turista a szélsőséges időjárás miatt. A heves esőzés kedden komoly károkat okozott a Törökország partjainál található Szími szigetén.

Meteorológusok figyelmeztettek, hogy a következő napokban sem várható változás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.