Mennyből a pokolba jutott az iraki Kurdisztán

Mesud Barzani elnök lemondott a pozíciójáról, a hatalmi űr csak kiélezheti a belső ellentéteket.

Nagyot fordult a világ az iraki Kurdisztánban a szeptember 25-ei véleménynyilvánító népszavazás óta. Akkor még úgy tűnt, hogy a Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRK) komoly lépést tesz a függetlenség felé, és Mesud Barzani elnök kitörölhetetlenül beírja magát a történelemkönyvekbe. Ehhez képest ma már az elszakadás lehetősége messzebb van, mint korábban, Barzani pedig november elsejével önként távozott a vezetésből. A 72 esztendős politikus 1975 óta megkerülhetetlen alakja a kurd politikának, 2005 óta az autonóm tartomány elnöke, és bár 2013-ban már második ciklusa, sőt 2015-ben annak kivételes meghosszabbítása is véget ért, az Iszlám Állam elleni harc ürügyén eddig sikerült megtartania pozícióját. Ha a népszavazást követően a dolgok másként alakulnak, november elsején választást tartanak, és hatalmát bebetonozza. Ám az elnök csúnyán elszámította magát, így a szavazást nyolc hónappal újra elhalasztották, Barzani pedig, vállalva a következményeket, önként távozott.

Azért az korántsem biztos, hogy végleg, ahogy arra is mérget vehetünk, hogy a háttérből mozgatja majd a szálakat – személye túlságosan jelentős ahhoz, hogy egyszerűen félreálljon. A kérdés mégis az, hogy ki lesz majd az utódja, és mihez kezd a kaotikus helyzettel. A Kurdisztáni Demokrata Párton (PDK) belül két jelentkező is van. Az egyik Mesrur Barzani, a leköszönő elnök fia, aki jelenleg a biztonsági és titkosszolgálati erőket ellenőrzi. A másik szintén egy Barzani, mégpedig Necirvan, ő jelenleg a kormányfő, és nem utolsósorban a távozó elnök unokaöccse. Valószínűleg inkább utóbbinak áll a zászló, Necirvan ugyanis kevésbé megosztó személy, és jobb kapcsolatokat ápol a rivális kurd pártokkal, az iraki központi kormánnyal és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is. Tovább erősíti pozícióját, hogy az Egyesült Államok ugyancsak kiállt mellette, sőt már Boris Johnson brit külügyminiszterrel is egyeztetett. Az iraki Kurdisztán új vezetőjére mindenesetre kemény idők várnak, hiszen egy megosztott társadalommal, vesztes helyzetből kell nekifutnia a tárgyalásoknak Bagdaddal.

Hogy pontosan mi történt, a kurdok hogyan veszítették el szinte puskalövés nélkül területeik jelentős részét, még mindig nem tudni. A lapunknak nyilatkozó kurd újságíró, Raouf Hallo kitart amellett, hogy árulás történt, a rivális Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) paktált le az irakiakkal és Iránnal. Merthogy szerinte a szálakat Teheránból mozgatják, az iraki kormányerőkkel együtt előrenyomuló síita milíciák valójában a síita félhold létrehozásáért küzdenek. Raouf Hallo úgy véli, hogy a támadásra már egyébként is készültek Bagdadban, a függetlenségi népszavazás csak felgyorsította az eseményeket.

És hogy mi következhet ezután? Az biztos, hogy az iraki Kurdisztán búcsút mondhat a függetlenségnek, és örülhet, ha azokat a területeket megtarthatja, amelyeket 2014 előtt birtokolt. Lemondhat tehát az olajban gazdag Kirkuk tartományról, és ezzel bevételeinek jelentős részéről is. Az kiderült, hogy hiába az Iszlám Állam elleni harc, nem számíthatnak külső támogatásra, ráadásul a Mesud Barzani távozása nyomán keletkező űr a belső ellentéteket is kiélezheti. Közben félő, hogy az előrenyomuló síita milíciák véres bosszút állnak. Az elmúlt hetekben máris olyan hírek érkeztek, hogy csapataik fosztogatnak és rombolnak, nemrégiben pedig egy kurd újságírót állítólag egyszerűen kivégeztek. Ha a bagdadi kormánynak nem sikerül rendet teremtenie, akkor az könnyen újabb feszültséghez, akár polgárháborúhoz vezethet.