Merkel gyors kormányalakítást remél

Nem szeretne előre hozott választást a kancellár.

MN
2017. 11. 25. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az esetleges előre hozott választás ellen foglalt állást szombaton Angela Merkel német kancellár, hangsúlyozva: bízik abban, hogy hamarosan új kormány alakulhat – közölte az MTI.

Merkel az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) mecklenburg-elő-pomerániai tartományi tanácskozásán nyilatkozott az elmúlt napok – a német belpolitikát alapjaiban megrázkódtató – fejlemények után. A hét elején nyilvánvalóvá vált, hogy zátonyra futottak az úgynevezett Jamaika-koalíciót, a konzervatív CDU–CSU, a Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek kormányzati szövetségét célzó egyeztetések, majd a hét közepén a keresztény pártok eddigi nagykoalíciós partnere, a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) korábbi álláspontját módosítva bejelentette, hogy mégis kész tárgyalni a megrekedt kormányalakítási folyamat előmozdításáról. Utóbbiban nagy szerepet vállalt Frank-Walter Steinmeier államfő.

Szombati nyilatkozatában Merkel elutasítóan nyilatkozott az esetleges előre hozott választásról. A kancellár szerint nem helyénvaló az, ha a pártok nem tudnak mit kezdeni a választási eredményekkel, és az embereket kérik arra, hogy újból válasszanak. „Kívánatos lenne, ha minél előbb új kormány alakulna” – jelentette ki a kancellár, utalva arra, hogy stabil, és nem ideiglenes kabinetet remél.

Frank-Walter Steinmeier továbbra is oroszlánrészt vállal a belpolitikai patthelyzet feloldásában. Az elnöki hivatal közlése szerint Steinmeier a jövő hét közepén együttes tárgyalást tart Angela Merkellel, továbbá Horst Seehofer CSU-elnökkel és Martin Schulzcal, az SPD elnökével. A kezdeményezés megfigyelők szerint egyértelműen arra utal, hogy az előre hozott választás elkerülésére törekvő szövetségi elnök megpróbálhatja rávenni az eddigi nagykoalíció vezetőit a korábbi együttműködés folytatására.

Szombaton egynapos kongresszust tartott Berlinben az eddig ellenzéki Zöldek. A küldöttek amellett foglaltak állást, hogy a pártnak az elkövetkező négy évben is ellenzéki szerepet kell vállalnia, hangsúlyozták ugyanakkor, hogy nyitottak a további tárgyalásokra. Megfigyelők szerint ez közvetett utalást jelenthet arra, hogy adott esetben nem zárkóznának el a CDU–CSU-val és az SPD-vel való kormányzati együttműködéstől.

Az említett Jamaika-koalíciót célzó egyeztetések kudarcáért a Zöldek ismét a szabad demokratákat tette felelőssé.

Egy, a YouGov közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés szombaton közzétett adatai szerint a koalíciós tárgyalások eddigi kudarcából a radikális jobboldali, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) húzta a legnagyobb hasznot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.