Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) mandátumának meghosszabbítását sürgette a Szíriában bevetett vegyi fegyverek ügyében. Ezt követően a délutáni szavazáson Oroszország ismét vétót emelt.
Az elnök csütörtökön Twitter-bejegyzésben szorgalmazta a mandátum meghosszabbítását. „Az ENSZ Biztonsági Tanácsa minden tagjának meg kell szavaznia a mandátum megújítását” – fogalmazott Trump. Álláspontja szerint erre azért van szükség, hogy „az Aszad-rezsim soha többé ne követhessen el tömegmészárlást vegyi fegyverekkel”.
Elemzők szerint az amerikai elnök elsősorban a mandátum meghosszabbítása ellen vétót emelő Oroszországnak címezte üzenetét.
Az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakembereiből álló vizsgálóbizottság (JIM) létrehozásáról az ENSZ BT még 2015-ben döntött, akkor egyhangúlag. A bizottság mandátumát újabb egy évre meghosszabbították, ennek érvényessége november 17-én jár le. Október végén a BT 15 tagja közül 11 támogatta a mandátum meghosszabbítását, Oroszország és Bolívia jelezte, hogy megvétózza, míg Kína és Kazahsztán tartózkodott. Ezért akkor a szavazást elhalasztották. A Damaszkusszal szövetségesi viszonyt ápoló Moszkva bírálja a JIM módszereit, álláspontja szerint lehetetlen a pártatlan vizsgálat.
A bizottság az észak-szíriai Hán Sejkúnban 2017 áprilisában elkövetett és több mint 80 halálos áldozatot követelő szaringáztámadás körülményeit vizsgálta. A részletek előterjesztése után tartott szavazáson Oroszország ismét vétót emelt a bizottság mandátumának meghosszabbítása ellen. Ez volt a tizedik alkalom, hogy Szíria ügyében orosz vétó született.