A szavazóknak a december 21-ei katalán előre hozott választáson a Mariano Rajoy vezette madridi kormány – az autonóm régió függetlenségi törekvésének gátat szabó – beavatkozását kell jóváhagyniuk vagy elutasítaniuk, jelentette ki az MTI beszámolója szerint Charles Puigdemont volt katalán elnök szombati sajtókonferenciáján Oostkampban.
A Belgiumba menekült Carles Puigdemont korábbi miniszterei és kilencven politikai híve jelenlétében bejelentette indulását a választáson. „Ez az a választási lista, amelyről Rajoy nem akarja, hogy nyerjen” – tette hozzá.
A volt katalán elnököt és kormányának tizenhárom tagját – köztük a Belgiumban tartózkodó négy kabinettagot – Spanyolországban akár harminc évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik zendülés miatt. Azt a kilenc politikus, aki Spanyolországban maradt, előzetes letartóztatásba helyezték.
Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást, amelyen a résztvevőknek, a választásra jogosultak 42,3 százalékának mintegy 90 százaléka szavazott az elszakadásra Spanyolországtól. Madrid a szavazást alkotmányellenesnek minősítette.
A katalán parlament október 27-én kiáltotta ki a függetlenséget, Mariano Rajoy spanyol kormányfő még aznap menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a parlamentet, és december 21-ére előrehozott választást írt ki a régióban.