Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök röviden szót váltott egymással az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet danangi csúcstalálkozóján – közölték az MTI tudósítása szerint pénteken orosz hírügynökségek.
A két elnök a protokollfotózás alkalmából, vietnámi népviseletben találkozott egymással, kezet fogtak, és néhány szót is váltottak. Ezt követően a csoportkép beállításakor Trump Putyin jobbján foglalt helyet, majd a szertartás végén, mielőtt a APEC-vezetők átvonultak egy közös fogadásra, megérintette az orosz vezető vállát.
Putyin és Trump pénteken érkezett Danangba. Kérdésessé vált, hogy az APEC-csúcsot felhasználják-e kétoldalú eszmecserére, mert Susan Sanders, a Fehér Ház szóvivője a nap folyamán az amerikai elnök zsúfolt programjára hivatkozva közölte, hogy hivatalos találkozó nem szerepel a napirenden.
Az orosz fél az APEC-csúcsot megelőző napokban végig hangoztatta tárgyalási készségét. Trump a kelet-ázsiai körútjára való elindulása előtt maga is kijelentette, hogy találkozna Putyinnal, hogy Észak-Koreáról, Szíriáról és Ukrajnáról egyeztessen vele, ám kormányának tagjai ezután mindvégig lebegtették a spontán érintkezéseken felüli különtalálkozó kérdését, mígnem Sanders ténylegesen nemet mondott a lehetőségre.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken kijelentette, hogy az orosz fél az amerikai oldalról érkező ellentmondásos jelzések ellenére „türelmesen dolgozik” az ügyön.
Trump a nap folyamán az APEC-vezetők két közös programját is kihagyta, ezért a protokollfotózás volt az első alkalom a Putyinnal való találkozására.