„A kommunizmus terméke. Jót tenne neki, ha szóba elegyedne egy történelemtanárral” – állapította meg a 88. életévét taposó Nicolae Ciurica egykori román antikommunista ellenálló Serban Nicolae szociáldemokrata szenátorról. A kormánypárti honatya óriási felháborodást váltott ki napokban tett kijelentésével, amellyel burkoltan hazaárulónak nevezte a Romániában többnyire partizánként emlegetett felkelőket. A kommunistaellenes harcosok szerepe a bukaresti felsőház jogi szakbizottságában került terítékre annak a törvénytervezetnek az apropóján, amely az antikommunista ellenállás romániai emléknapjává nyilvánítaná október 26-át.
Serban Nicolae egyszerűen kétségbe vonta, hogy a második világháború után kiépült vörös rezsim, valamint a szovjet megszállás ellen küzdő csoportok hőstettet vittek véghez, ahogy azt az 1989-es rendszerváltás óta számon tartja a román történetírás. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke szerint a második világháború végén elindult kommunistaellenes ellenállás valójában csökkentette Románia védelmi képességeit, ezért inkább sértette az ország érdekeit. A politikus egyebek mellett azzal érvelt, hogy
a román partizánok közvetlenül nem a szovjet megszállókkal vették fel a harcot, hanem a kommunista titkosrendőrség, a Securitate tagjai ellen küzdöttek
– vagyis „román vért ontottak ki”. A román szenátor az amerikai Központi Hírszerző Hivatalt (CIA) is elmarasztalta, egyszerűen gazemberségnek nevezve, hogy az antikommunista ellenállás támogatásával Románia védelmi képességeinek gyengítését célzó műveleteket szervezett, fegyverrel és lőszerrel is segítve az ellenállást. Nicolae azzal is meghökkentő kijelentést tett, hogy a második világháborút lezáró geopolitikai felosztással összefüggésben Sztálinhoz hasonló gyilkosnak nevezte Winston Churchill brit miniszterelnököt.
A román baloldali politikust heves bírálatok érik nyilatkozata miatt, ami nem véletlen, mivel
az 1989-es rendszerváltás óta egyre nagyobb tisztelet övezi az egykori antikommunista ellenállókat.