A szervezők szerint mintegy 8-10 ezren, a rendőrség szerint körülbelül háromezren tüntettek Bécsben az ellen tiltakozva, hogy az új osztrák kormánykoalícióban részt vegyen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – tudósított az osztrák közszolgálati média (ORF) helyi portálja.
A gyertyás, fáklyás, elemlámpás felvonuláson résztvevők egyik szónoka azt mondta, hogy a párt vezetői közül többen is jó kapcsolatot ápolnak a szélsőjobboldali táborral.
A Szabadságpárt a legutóbbi választáson nyertes Osztrák Néppárttal folytat koalíciós tárgyalásokat.
Kormányban való részvételük ellen a voksolás, vagyis október közepe óta már több, néhány száz fős tüntetést is rendeztek.