Továbbra is nagy a terrorveszély, mondta a német belügyminiszter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A tárcavezető azt is közölte, hogy a tavalyi berlini merénylet óta megerősítették a terrorelhárítást.

MTI
2017. 11. 30. 18:59

Thomas de Maiziere tájékoztatójával kapcsolatban a tárca a Die Welt című lap érdeklődésére közölte, hogy az idén eddig nagyjából 50 szélsőséges iszlamistát toloncoltak haza biztonsági okokból. A célországok között vannak európai államok is, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Oroszország. Hazatoloncoltak iszlamistákat Törökországba, Jordániába, Marokkóba, Tunéziába, Algériába és Afganisztánba is, négy embert pedig a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszer keretében európai uniós tagországoknak adtak át.

A Die Welt szerint ez a korábbi gyakorlathoz képest „kitoloncolási hullámot” jelent, amely a tavaly decemberi berlini támadás tanulságai alapján indult el. A merénylet elutasított menedékkérő elkövetőjét, Anis Amrit el kellett volna távolítani az országból, de nem tudták hazatoloncolni, mert nem sikerült úti okmányt szerezni neki. Ezért a német hatóságok most igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ne forduljon elő hasonló eset – írta a Die Welt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.