Lengyelország hétfőn diplomáciai jegyzékben érthetetlennek és megalapozatlannak minősítette, hogy Oroszországból kiutasították Henryk Glebocki történészt, a krakkói Jagelló Egyetem professzorát, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) munkatársát.
A lengyel külügyi minisztérium honlapján olvasható közlemény szerint Varsó aggodalmát fejezi ki az orosz fél döntése miatt. Rámutattak, hogy Glebocki tanulmányi úton tartózkodott Moszkvában, a professzor tudományos tevékenysége pedig „a lengyel–orosz kapcsolatok rendezésére irányult”.
Varsó szerint a történész kiutasítása újabb megnyilvánulása az orosz fél által folytatott „lengyelellenes kampánynak”, és annak bizonyítéka, hogy a két ország közötti párbeszéd Moszkva egyoldalú tevékenysége miatt akadozik.
A közlemény egyúttal fontosnak minősíti a két ország történészeinek párbeszédét, melyet „támogatni kellene, nem pedig hatóságilag korlátozni”.
Az IPN vasárnap közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) pénteken őrizetbe vette, majd kiutasította Glebockit. A lengyel intézet szerint a lépés egyenlő azzal, hogy a történész előtt lezárult az orosz levéltári kutatás lehetősége. Az IPN felidézte: Glebocki a kiutasítása előtt a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) által 1937–38-ban végrehajtott úgynevezett lengyel műveletről tartott két előadást. A Sztálin által jóváhagyott akció során a Szovjetunió területén élő, illetve odahurcolt lengyelek közül az IPN rendelkezésére álló, az NKVD levéltáraiból származó adatok szerint 140 ezret bebörtönöztek, közülük több mint 110 ezret kivégeztek. Az IPN által népirtásnak minősített, méreteiben a hírhedt katinyi vérengzést is túlhaladó akció története Lengyelországban is csak az utóbbi években vált ismertebbé.