Dominic Kakas, a rendőrség egyik magas rangú vezetője elmondta, hogy összesen háromszázhuszonnyolc embert költöztettek el. A helyi hatóságok pénteken ismét beléptek a tábor területére, miután előző nap már eltávolítottak onnan ötven migránst – írja az MTI.
A műveletről készült filmfelvételeken látható, ahogy a rendőrök gumibotokkal és hosszú vasrudakkal ütlegelik a menekülteket, és buszokba tuszkolva elszállítják őket.
Az egyik menekült, Hasz Haszaballa azt mondta, hogy a rendőrök rájuk üvöltöttek, cibálták és megverték őket, majd erőszakkal a túlzsúfolt buszokba hurcolták valamennyiüket. Az iráni kurd Behrúz Bucsani pedig arról számolt be, hogy négy tömött busszal vitték őket az új táborba.
Peter Costello, a World Vision Australia emberbaráti szervezet főigazgatója azt mondta, hogy a láthatóan rosszul táplált menekültek többségének testén horzsolások és sérülések voltak. A három új tábor közül egy még mindig építési területnek számít, földgyaluk, be nem temetett csatornák vannak ott, a létesítmény nem kész a menekültek befogadására. Ilyen létesítménybe Ausztráliában nem engednének be embereket – tette hozzá Costello.
Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter ugyanakkor azzal vádolta a menekültek ügyét támogató ausztrálokat, hogy eltúlozták az erőszakról és sérülésekről szóló állításokat. Szerinte mind a három új menekülttábor üzemképes.
A pápua új-guineai legfelső bíróság 2016 áprilisában hozott döntésének értelmében a tábort, ahol hatszázan tartózkodtak még, október végéig be kellett volna zárni. A helyi hatóságok, amelyeknek át kellene venniük a tábor ellenőrzését, fel is szólították a menekülteket, hogy a szomszédos Lorengau település három másik ideiglenes táborába költözzenek át. A menekültek azonban barikádokat emeltek, mert attól tartottak, hogy a helyiek keltette ellenséges légkörben nem érezhetik magukat biztonságban. Az Afganisztánból, Iránból, Mianmarból, Pakisztánból, Srí Lankáról és Szíriából érkezett migránsok utoljára október 29-én kaptak ételt, azóta többnyire a helybeliek segélyadományán tengődtek, illetve esővizet ittak.
Korábban a canberrai kormány beleegyezett abba, hogy közel 70 millió ausztrál dollár (14,5 milliárd forint) kártérítést fizet mintegy kétezer menekültnek és menedékkérőnek, akiket a manusi menekültközpontban tartottak fogva nyomorúságos körülmények között. A keresetet tavaly nyújtották be az ausztrál kormány és a menekültközpontot működtető két cég ellen a menekültek és menedékkérők, akiket 2012 novemberétől 2014 decemberéig tartottak ott fogva. A fogva tartási körülmények és rossz bánásmód miatt elszenvedett fizikai és lelki bántalmakért követeltek kártérítést.
Ausztrália 2012 óta a Pápua Új-Guineához tartozó Manus szigeten és Nauru szigetországban helyezte el a tengeri úton érkezett migránsokat a menedékkérelmük elbírálásáig. A konzervatívok 2013-as hatalomra kerülésük óta szigorítottak a bevándorlási politikán. A zárt menekültközpontok létrehozását az ENSZ és különböző jogvédő csoportok is bírálták, embertelennek nevezve az ott uralkodó életkörülményeket.