Zimbabwei puccs: mégsem mondott le Mugabe

A közvélemény úgy tudta, vasárnapi televíziós beszédében mond majd le, de rácáfolt a várakozásokra.

MTI
2017. 11. 19. 20:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást.

Mugabe vasárnap tárgyalt a katonai vezetőkkel, és az elnöki hivatal egyik nevének elhallgatását kérő illetékese a televíziós beszéd előtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az államfő beleegyezett a lemondásba.

„A kongresszus néhány hét múlva összeül. Én fogok elnökölni a vitán” – mondta Mugabe általános meglepetésre.

A televízióban mondott esti beszédében Mugabe elismerte, hogy bírálja őt pártja, a hadsereg és a közvélemény, de nem beszélt az esetleges lemondásáról.

A zimbabwei háborús veteránok vezetője, Chris Mutsvangwa, a Mugabe menesztését célzó kampány vezetője a televíziós beszéd után a Reuters brit hírügynökségnek megerősítette, hogy folytatják a tervezett alkotmányos vádemelési eljárást, és tömegtüntetéseket ígért szerda estére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.