A Downing Street 10.-nél akartak robbantani a merénylők

Az elsőrendű vádlott azt tervezte, hogy késsel megöli a brit miniszterelnököt.

MN
2017. 12. 06. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 20 éves Naa\'imur Zakariyah Rahman és 21 éves társa, Mohammed Aqib Imran terrorcselekmény előkészítésének vádjával állt a londoni Westminster kerület illetékes magisztrátusi bírósága elé. Az alig hétperces eljárás során hivatalosan ismertették velük a vádat, amelyet mindketten tagadtak, majd a magisztrátusi tanács a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletűvé vált nevén az Old Bailey – elé utalta az ügyet. A büntetőbírósági tárgyalás december 20-án kezdődik – írja az MTI.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott, Naa\'imur Zakariyah Rahman azt tervezte, hogy pokolgéppel felrobbantja a miniszterelnöki hivatalnak otthon adó kis londoni utca, a Downing Street biztonsági kerítését, majd megpróbál behatolni a Downing Street 10. alatti kormányfői hivatalba – amely egyben a mindenkori brit miniszterelnök rezidenciája is –, és késsel megöli Theresa Mayt.

A terv kivitelezhetősége nehezen elképzelhető, mivel a Downing Street öt méter magas öntöttvas biztonsági kerítését robbanásállóra tervezték, emellett a kerítés és a kormányfői rezidencia közötti százméteres útszakaszon folyamatosan járőröznek a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának fegyveres osztagai. A kerítést belülről külön fegyveres egység őrzi, amelynek tagjait éppen az ilyen jellegű támadási kísérletek azonnali elhárítására képezték ki.

A két vádlottat november 28-án vették őrizetbe, de az ügy csak szerdán került nyilvánosságra, amikor megjelentek a magisztrátusi bíróság előtt. A Financial Times azt írta: az MI5 és a brit rendőrség megakadályozott egy iszlamisták által tervezett merényletet a brit miniszterelnök, Theresa May ellen a Downing Streeten. Ez egyike annak a kilenc esetnek, amit a titkosszolgálat a márciusi westminsteri támadás óta meghiúsított

A támadásról szóló hírek néhány órával az után a meghallgatás után kerültek ki, amikor az MI5 hivatalos jelentésben jelezte, hogy ha megfelelően értelmeznek egy információt, akkor megelőzhető lett volna a 22 halálos áldozattal járó manchesteri terrortámadás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.