Az ENSZ kitiltott további négy észak-koreai hajót a világ kikötőiből

Kína állítólag már többször megsértette a BT Észak-Koreára vonatkozó határozatait.

MTI
2017. 12. 29. 5:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy további, észak-koreai zászló alatt hajózó, a gyanú szerint a nemzetközi közösség szankciói által tiltott árut Észak-Koreába fuvarozó teherszállítót tiltott ki a világ kikötőiből az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön – jelentette az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva. A források közölték: az UI Csi Bong 6, a Rung Ra 2, a Szam Dzsong 2 és a Rje Szong Gang 1 nevű hajók kikötési tilalmáról határozott a BT. A tiltást az Egyesült Államok kezdeményezte, amely további hat hajó kitiltását is kérte a világ kikötőiből, de Kína csak az említett négy hajóra bólintott rá. Washington továbbá két hongkongi, egy palaui, egy belize-i, egy panamai és egy kínai zászló alatt hajózó teherszállító ellen akart még büntetőintézkedéseket hozni.

Az ENSZ BT az idén három szakaszban hozott gazdasági szankciókat Észak-Korea ellen: augusztus 5-én a fémipari termékekre, a szénre és a halászati termékekre vetett ki szankciókat, szeptember 11-én a textiltermékek és az olaj beszállításának korlátozásáról határozott, december 22-én pedig a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportjának további csökkentését szavazta meg. Utóbbi határozat felszólította az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást.

A BT nem első ízben tiltott ki hajókat a világ kikötőiből csütörtökön. Október 5-én már megtiltotta a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók kikötését. Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora aláhúzta, hogy ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében.

Kína, amely Phenjan egyetlen szövetségese, állítólag többször megsértette a BT Észak-Koreára vonatkozó határozatait. Dél-Korea egyik legnagyobb napilapja, a Csoszun Ilbo meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt adta hírül csütörtökön, hogy kínai tankerhajók október óta mintegy 30 alkalommal a nyílt tengeren nyersolajat adtak át észak-koreai hajóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.