Egy kandallóval vagy kályhával játszó gyermek okozhatta a hajnalban New York Bronx negyedében kitört tüzet, amelyben tizenketten haltak meg – értesült helyi forrásokból a BBC.
A brit médiacégnek Daniel Nigro tűzoltóparancsnok azt mondta, hogy egy szülői felügyelet nélkül maradt, hároméves kisfiú játszani kezdett a kályha tüzével és véletlenül felszíthatta a lángot.
Amikor a gyermek anyja kimenekült a folyosóra, nyitva hagyta maga mögött az ajtót, amitől a tűz átterjedt a közös helyiségekre. A lépcsőház ezután „kéményként működött”, azért borulhattak lángba olyan gyorsan a ház felsőbb szintjei, magyarázta a tűzoltó. Végül az ötemeletes lakóház belseje teljesen kiégett.
Bill de Blasio New York-i polgármester szerint ez volt 25 éve a város legtöbb áldozatot követelő tűzesete.
Több mint 170 tűzoltó dolgozott a helyszínen azért, hogy a lángokat a mínusz 10 fokos fagy által is nehezített körülmények között az ellenőrzésük alatt tartsák, majd eloltsák.
A New York-i rendőrség közlése szerint legalább tizenkét ember életét sikerült megmenteniük, azonban az ugyancsak tizenkét halálos áldozat között négy gyermek is van, akik egy-, kettő- és hétévesek voltak.