Enyhébben bünteti Teherán az iszlám öltözködési előírásokat megsértő nőket

Ezután bebörtönzés helyett oktatással harcol az iráni hatóság a csador viseléséért.

MTI
2017. 12. 28. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A továbbiakban nem büntetik elzárással azokat a nőket, akik megsértik az iszlám öltözködési előírásokat – jelentette be az iráni főváros rendőrfőnöke.

Az iszlám köztársaságban az 1979-es forradalom óta minden nőnek, függetlenül vallásától és nemzetiségétől, tinédzser korától tiszteletben kell tartania az iszlám öltözködési szabályokat, kendővel kell borítania haját, kabáttal vagy csadorral kell eltakarnia idomait, ügyelnie kell arra, hogy ne maradjon fedetlenül sem a nyaka, sem a karja, sem a lába.

A Sark reformista napilap Hoszein Rahimi tábornokot idézve azt írta, hogy ezután „nem veszik őrizetbe azokat, akik nem tartják be az előírásokat, és büntetőeljárást sem kezdeményeznek ellenük”.

A félhivatalos Tasznim hírügynökség ezt azzal egészítette ki, hogy a szabálysértőknek viszont rendőrségi oktatáson kell majd részt venniük, és a visszaesőket igenis bíróság elé küldik.

A fiatalabb iráni nők régóta áthágják a hivatalos öltözködési előírásokat azzal, hogy laza kendőket hordanak, amelyek nem fedik el teljesen a hajukat, és kifestik a körmüket, ami szintén tilos.

Részint az uralkodó politikai széljárástól is függ, hogy a hatóságok mennyire veszik szigorúan a dolgot. Azt nem tudni, hogy a csütörtöki bejelentés hatálya csak Teheránra vonatkozik vagy az egész országra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.