A phjongcshangi téli olimpia 43 nap múlva kezdődik, a szervezőbizottság vezetője továbbra is bízik abban, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság csapata is részt fog venni az ötkarikás játékokon. „Minden békeszerető országnak és sportolónak jogában áll az olimpián versenyezni, Észak-Korea sem lehet kivétel” – nyilatkozta Li Hipom, a szervezőbizottság vezetője. Hangsúlyozta, Mun Dzsein dél-koreai államfő, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is elősegítené az északiak részvételét.
A téli olimpiát február 9-e és 25-e között rendezik Phjongcshangban, amely mindössze nyolcvan kilométerre fekszik az észak-koreai határtól. A két ország között ismét rendkívül feszült a viszony, mivel az északiak interkontinentális ballisztikus rakétát teszteltek, illetve szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. Li mindezek ellenére arról beszélt, hogy a politikát és a sportot nem szabad összemosni.
A szervezőbizottság becslése szerint 95 országból 6500 sportoló és edző, illetve sportvezető érkezik az eseményre. Körülbelül 210 orosz versenyző részvételére számítanak, akik országuk NOB-büntetése miatt az olimpiai zászló alatt szerepelhetnek. Li Hipom hangsúlyozta, készen állnak az oroszok diszkrimináció nélküli kiszolgálására. A szervezők vezetője kijelentette, az előkészületek lezárultak, a Koreai Köztársaság készen áll a világ minden tájáról érkező vendégek fogadására. Mint kifejtette, immár leginkább a jegyértékesítésre és a paralimpia népszerűsítésére összpontosítanak.
A múlt héten jelentették be, hogy a belépők több mint hatvan százalékát értékesítették. „Szerintem nagyon közel állunk ahhoz, hogy sikeresnek mondhassuk az olimpiát” – fogalmazott Li. Közölte azt is, hogy csaknem 940 millió dollár (245 milliárd forint) szponzori bevételre tettek szert, amely több a tervezettnél, és kiegyensúlyozottá teszi a költségvetést. A múlt hét óta új, nagy sebességű gyorsvasút segíti a közlekedést, Phjongcshangban és Kangnungban 5G-alapú önjáró buszokat, Incshon repülőterén pedig az utasok számára információt nyújtó, huszonnyolc nyelven kommunikáló robotokat is üzemeltetnek majd.