Ezrek imádkoztak esőért a Siratófalnál Jeruzsálemben

A száraznak ígérkező tél veszélyeztetheti az ország vízellátását.

MTI
2017. 12. 28. 20:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 2000 zsidó imádkozott csütörtökön esőért a jeruzsálemi Siratófalnál a száraznak ígérkező télre tekintettel.

Uri Ariel mezőgazdasági miniszter, az esemény szervezője az izraeli rádiónak azt mondta, „egy ima nem árthat”.

A résztvevők között két főrabbi is volt: David Lau, az askenázi, vagyis a kelet-európai zsidóság és Jichák Joszef, a szefárd, vagyis a keleti zsidóság nevében.

Az izraeli meteorológiai szolgálat ugyanis ismét egy száraz telet jelzett előre, s ez alapján az általában esős hónapoknak számító decemberben, januárban és februárban is nagy valószínűséggel csak alacsony csapadékmennyiségre lehet számítani, ami nem elegendő az ország igényeinek fedezésére.

Márciusban egy évszázada nem látott alacsony vízszintet mértek az Izrael legnagyobb víztározójának számító Galileai-tavon. A vízszolgáltatást azonban nem kellett szüneteltetni, hiszen Izraelben öt üzem is működik, ahol kivonják a tengervíz sótartalmát ivóvizet előállítva. Az izraeli háztartások háromnegyede ezekből a létesítményekből jut ivóvízhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.