George Weah korábbi futballsztárt választották Libéria elnökévé

Aranylabdás labdarúgó lesz a libériai államfő.

MN
2017. 12. 28. 19:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi profi labdarúgó, George Weah lesz Libéria elnöke a keddi választások eredménye alapján – írta meg a BBC és az MTI.

A Nemzeti Választási Bizottság bejelentette, hogy a szavazatok 98,1 százalékának feldolgozása után a Kongresszus a Demokratikus Változásért színeiben induló George Weah 61 és fél százalékot kapott és ezzel megnyerte a libériai elnökválasztást.

Ellenfele, az Egység Párt jelöltjeként induló Joseph Boakai messze elmaradva a szavazatok 38 és fél százalékát szerezte meg.

Az 51 éves Weah az Afrikában első választott női elnökként hatalomra került Ellen Johnson Sirleafet fogja váltani az ország élén, ahol 1944 óta az ország első demokratikus hatalomátadására kerülhet sor.

Sirleaf 2005-ben, a brutális polgárháborút követően győzte le a csatárt az elnökválasztáson.

Georg Weah támogatói csütörtökön a fővárosban, Monroviában ünnepelték a győzelmet.

Az októberi, első fordulóban Weah a voksok 38,4 százalékát nyerte el, míg ellenfele, a 73 éves Boakai 28,8 százalékot kapott. 

Georg Weah egyebek mellett az AC Milan, a Chelsea és a Paris St-Germain játékosa volt korábban. Ő az egyetlen afrikai futballista, aki 1995-ben elnyerte a FIFA Év Játékosa címet és az áhított Aranylabdát.

2002-ben, nyugdíjba vonulása után kezdett el hivatásszerűen politizálni, jelenleg Libéria parlamentjének szenátora.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.