Három rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a szomszédos izraeli területekre péntek délelőtt. Az egyik becsapódott, kettőt viszont elfogott a Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet. A Gázából indított három palesztin rakétából kettőt kilőttek a levegőben a Vaskupola rakétái, de az egyik becsapódott egy épületbe, anyagi kárt okozva. Az eset hasonló a hónap közepi támadáshoz, akkor két rakétát lőttek ki, s az egyik egy házba csapódott, sérültekről nem érkezett jelentés.
Az incidens idején éppen emlékünnepséget tartottak az egyik Gáza melletti településen Oron Shaul, a legutóbbi gázai háborúban elesett egyik katona emlékére, aki ezen a napon lett volna 24 éves. A szabadtéren rendezett megemlékezésen jelen volt az izraeli hadsereg számos főtisztje és több vezető politikus, köztük Avi Gabai, a munkapárt elnöke. A résztvevők a riasztás hallatán fedezéket kerestek, vagy a földön fekve próbálták védeni magukat.
Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő, december 6-i kijelentése óta harminc rakétát lőttek ki Izraelre Gázából, a felük még az övezetben ért földet.
Válaszul a gázai rakétákra az izraeli hadsereg tankágyúkkal és repülőgépekkel mért ellencsapást a radikális iszlamista Hamász szervezet két állására – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. A Hamász közlése szerint ezek nem okoztak sebesüléseket. Izrael az övezetet ellenőrző Hamászt tekinti felelősnek az enklávéből kiinduló minden támadásért, függetlenül attól, hogy a fegyveresek melyik palesztin szervezethez tartoznak.