Kakasviadalra szánt szárnyasokat tálalt fel magának a kambodzsai rendőrség

A viadalok szervezői kisebb büntetéssel megúszták.

MTI
2017. 12. 28. 17:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Illegális kakasviadalokra szánt 92 szárnyast foglalt le december elején a kambodzsai rendőrség Hun Sen miniszterelnök egyik rokonának arénáiban, a madarak azonban így sem kerülhették el sorsukat, mivel a rend védelmezői elfogyasztották őket.

A kakasokat feltálaltuk rendőreinknek – közölte Roeun Nara, Kandal tartomány rendőrfőnöke csütörtökön. Egy tartományi bíróság korábban a szárnyasok levágását rendelte el költségkímélés és „kakasviadallal kapcsolatos illegális cselekmények megelőzése” céljából.

A közösségi platformokon mindez heves vitákat váltott ki. Egyes hozzászólásokban azt bírálták, hogy a harci kakasokat jóval keményebb büntetés érte, mint a viadalokért felelős embereket. „A bíróság sikerének mérlege 2017 végén: harci kakasokkal szemben kiszabott 92 halálos ítélet” – olvasható az egyik Facebook-bejegyzésben. Az interneten emellett a leölt kakasok képei is megjelentek.

Egy másik Facebook-felhasználó pedig azt firtatta, mi lett a razziákon őrizetbe vett 64 szerencsejátékos gyanúsítottal. A helyi sajtó szerint legtöbbjük rövid, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, s már szabadlábon vannak.

Ugyanakkor a több mint három évtizede hatalmon lévő Hun Sen unokaöccse, Thai Phani ellen vizsgálat indult illegális szerencsejáték szervezése miatt. Ugyan Thai Phani csak beházasodás révén rokona a kambodzsai kormányfőnek, mégis ritkaságszámba megy a befolyásos politikus családtagjai ellen indult vizsgálat.

A kakasviadalok Kambodzsában, de szinte egész Délkelet-Ázsiában széles körben elterjedtek, viszont törvény tiltja a velük kapcsolatos szerencsejátékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.