Két évszázada nem volt ilyen: lemond a japán császár

Akihito már korábban jelezte, hogy „nyomasztják az uralkodással járó kötelezettségek”.

MN
2017. 12. 01. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akihito császár idén nyolcvannégy éves lesz, és sajtóértesülések szerint már korábban jelezte, hogy „nyomasztják az uralkodással járó kötelezettségek”. Hivatalban lévő császár lemondására két évszázada nem volt példa Japánban.

Akihitót az idősebb fia, Naruhito herceg követi a trónon – ő a következő napon, 2019. május 1-jén veszi át a jobbára ceremoniális hatalmat. A dátumról a császári ház tanácsa döntött, amelyben politikusok, jogászok és családtagok kapnak helyet – írja az MTI.

Az Aszahi Simbun című napilap kormányforrásokra hivatkozva már október végén közölte, hogy Akihito lemond 2019-ben, igaz a lap azt írta, erre március végén kerül majd sor. Hozzátették, hogy Abe Sinzó miniszterelnök novemberben felelős beosztású tisztviselőkkel és az uralkodóház képviselőivel tanácskozik majd, és csak utána jelenti be hivatalosan a trónátadás dátumát.

A lemondás lehetőségéről külön törvényt fogadtak el a nyáron a parlament két házában. A jogszabály, amelyet kifejezetten Akihitóra írtak, három évig lesz érvényben, hogy a trón örökösei ne követhessék túl könnyen a példáját. A szigort a császári család tagjainak egyre csökkenő száma is indokolja, ami a jövőben nehezebbé teheti a trónöröklést.

Akihito 1989 januárjában lépett trónra. 1933. december 23-án született. A világ egyik legrégibb dinasztiájának képviselője. Ő az első fia Hirohito (Sóva) császárnak (1901–1989) és Nagako (Kódzsun) császárnénak (1903–2000), a párnak két fia és öt lánya született.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.