Hozzáfűzte, hogy sajnálatos Washingtonnak a Moszkvával szemben képviselt álláspontja. Emlékeztetett, hogy Vlagyimir Putyin elnök több alkalommal is kifejezte Oroszország készségét arra, hogy a tisztelet és a bizalom jegyében kölcsönösen előnyös kapcsolatokat építsen ki minden országgal, köztük az európaiakkal és az Egyesült Államokkal is.
„De ahogy mondják, a tangót ketten táncolják” – tette hozzá.
A szóvivő sajnálkozását fejezte ki amiatt is, hogy a levegőben lóg az ukrajnai rendezésről megkötött minszki megállapodások végrehajtása. Anélkül, hogy ezúttal is megnevezte volna Kijevet, azt hangoztatta, ismeretes Moszkva álláspontja, hogy „kinek a hibájából és kinek az ellenkezése miatt” van a késlekedés.
Peszkov úgy vélekedett, hogy az egyesült államokbeli „oroszellenes hisztéria”, valamint az amerikai tisztségviselők és az Oroszország képviselői közötti állítólagos összejátszás ügyében folytatott nyomozás árt a kétoldalú viszonynak. A szóvivő Donald Trump amerikai elnök azon kijelentésére reagált, amely szerint rossz fényt vet az Egyesült Államokra Robert Mueller különleges ügyész nyomozása a választási Trump-kampánystáb és az oroszok közötti feltételezett együttműködés ügyében, ezért azt jobb lenne mielőbb lezárni.
A szóvivő azt is elmondta, hogy Putyin elnök „hagyományosan” otthonában, családi és baráti körben köszönti majd az új évet.