Memorandumot juttatott el az Egyesült Államok moszkvai nagykövetéhez az orosz külügyminisztérium, amelyben megerősítette készségét arra, hogy Moszkva és Washington kölcsönösen biztosítsa egymást a belügyekbe való be nem avatkozásról – közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Marija Zaharova szerint az emlékeztetőt múlt csütörtökön adták át Jon Huntsman nagykövetnek. A dokumentum szerint Moszkva kész levélváltásban vagy más formában Washingtonnal kölcsönösen szavatolni az egymás választási és egyéb belpolitikai folyamaiba való be nem avatkozást. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy erre Oroszország – egyebek között a bizalmatlanság leküzdése érdekében – először azt követően tett javaslatot, hogy megkezdődött „az abszolút alaptalan vádaskodás", miszerint Moszkva beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba.
Zaharova szerint Oroszország kezdeményezte, hogy a garanciákat foglalják bele a Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök között a G20 csoport júliusi, hamburgi csúcsán megtartott találkozójának közös nyilatkozatába, ám az amerikai fél kitért ez elől. Ezt követően az orosz diplomáciai tárca július 17-én azt kezdeményezte, hogy a két külügyminisztérium levélváltásban biztosítsa egymást arról, hogy kötelezik magukat az egyenlőség alapján folytatott államközi párbeszéd alapvetői normáinak betartására, így arra is, hogy tartózkodnak az egymás belügyeire való hatásgyakorlástól.
Moszkva abban bízott, hogy a garanciák kölcsönös átadása az ENSZ-közgyűlés általános vitájának idei nyitó hetén megtörténhet, ám az amerikai külügyminisztérium szeptember 15-én kézbesített levele értelmében „a javasolt ígéret nem szolgálja majd az orosz–amerikai kapcsolatok javításának célját”.
Zaharova értelmezésében ez azt jelenti, hogy bizonyítást nyert az amerikai választásba való orosz beavatkozás légből kapott mivolta, valamint az, hogy Washington nem kívánja ígéretekkel megkötni magát és fenntartja magának azt a jogot, hogy beavatkozzon mások belügyeibe.