Nem mászhatják meg a Mount Everestet vakok és kettős amputáltak

Törvényt fogadtak el Nepálban arról, hogy akinek az egészségi állapota nem megfelelő, nem mehet egyedül a világ legmagasabb csúcsára.

MTI
2017. 12. 28. 16:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erről szóló javaslatot Nepálban a turizmusért felelős minisztérium terjesztette be két hónapja – írja az MTI. A tárca tisztségviselője az EFE spanyol hírügynökségnek mondta el, hogy a szigorítás azonnal érvénybe életbe lép, így a teljesen vak vagy az olyan emberek, akik két végtagjukat is elvesztették, továbbá azok, akik orvosilag nem alkalmasak a 8848 méteres hegy megmászására, nem kaphatnak a Mount Everestre szóló engedélyt.

A hatóságok szerint óvintézkedésről van szó, amellyel védeni akarják a fogyatékossággal élőket.

„A Mount Everest meghódítása egy egészséges ember számára is nagy feladat, és még nagyobb az olyanok számára, akik súlyos fogyatékossággal élnek. Akár az életükbe is kerülhet” – mondta az EFE-nek a nepáli hegymászószövetség elnöke.

Úgy tűnik, a serpák is jól fogadták a rendelkezést, amely azok számára tiltja meg a Mount Everest megmászását, akik nem alkalmaznak legalább egy hegyi vezetőt.

A Nepál, India és Kína határán fekvő hegyet már több, fogyatékossággal élő ember is meghódította. Az első teljesen vak hegymászó az amerikai Erik Weihenmayer volt az Mount Everesten 2001-ben, míg az első olyan ember, akinek mindkét lábát amputálták, az új-zélandi Mark Inglis 2006-ban.

A Mount Everestet legkevesebb 5300-an – ebből az elmúlt évben 445-en – mászták meg azóta, hogy a feljegyzések szerint elsőként Edmund Hillary és segítője, Tenzing Norgay 1953-ban felért a tetejére.

Az óvintézkedések szigorítása évek óta napirenden van Nepálban, felmerült többek között az is, hogy 75 évnél idősebbeket nem engednek fel a világ legmagasabb hegyére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.