Öngyilkos merénylet történt az afgán fővárosban, sokan meghaltak

A támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek. A merényletet az Iszlám Állam vállalta.

MN
2017. 12. 28. 8:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öngyilkos merényletet követtek el csütörtök reggel az afgán főváros nyugati részén, egy helyi hírügynökség épületénél. A támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek – közölte az afgán belügyminisztérium – írja az MTI. A kettős robbantást az Afgan Voice Agency épületénél és egy Korán-iskolában követték el Kabul síiták lakta Kala-i-Nazir negyedében. „A medreszében történt robbanásnak negyven halottja és harminc sebesültje van” – közölte Naszrat Rahimi, a belügyminisztérium szóvivője, aki korábban még négy halottról számolt be.

Csütörtök reggelig egyetlen szélsőséges csoport sem vállalta magára a merénylet elkövetését, majd később mégis jelentkezett az iszlám Állam. Propagandaügynökségük, az Aamák által az interneten közzétett közleményben vállalta magára a merénylet elkövetését. A közlemény szerint a terrorszervezet egyik önkéntese hajtotta végre robbanómellénnyel a támadást, ezt követte még három pokolgép robbanása ugyanabban a térségben.

Asraf Gáni afganisztáni elnök az iszlám és \"minden emberi érték\" elleni támadásnak nevezte a merényletet. 

A robbantás a legújabb az afgán médiumok ellen elkövetett támadások sorában. A hétfői híradás a legutóbbi robbantás felelőseként az Iszlám Államot jelölte meg, az akkori egy afgán hírszerzés épületénél történt, és legalább hét ember vesztette életét. A múlt hónapban pedig egy kereskedelmi televízió kabuli székhelyére támadtak rá. Az észak-afganisztáni Balh tartományban egy akna robbanása hat pásztorgyermeket ölt meg. Mohammed Karim, Dauat Abad körzet kormányzója szerint a gyermekek 8 és 10 év közöttiek voltak. A támadás elkövetését egyelőre senki nem vállalta, de Karim a tálibokat okolta, mondván, hogy a lázadók helyeznek el aknákat az afgán vezetők és biztonsági erők által használt útvonalakon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.