Putyin velünk marad: hivatalosan is indul a jövő évi választáson

Minden esélye megvan arra, hogy legalább 2024-ig, vagyis 72 éves koráig hatalmon maradjon.

MN
2017. 12. 06. 15:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, Nyizsnyij Novgorodban jelentette be, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. A 65 éves államfő népszerűsége töretlen, a közvélemény-kutatások szerint az oroszok négyötöde támogatja, ezért – illetve a megválasztása érdekében mozgósított állami szerveknek is köszönhetően – ismét minden esélye megvan a fölényes győzelemre a március 18-ra kitűzött elnökválasztáson. 

„Igen, jelöltetni fogom magam az Oroszországi Föderáció elnöki posztjára” – jelentette ki az elnök a fennállásának 85. évfordulóját ünneplő GAZ autógyárban tett látogatáson (Putyin a vagyonbevallása szerint maga is két ritka veterán Volga, egy GAZ M21-es és egy GAZ M21-R tulajdonosa).

Vlagyimir Putyin 1999. december 31., vagyis Borisz Jelcin elnök lemondása óta irányítja az országot, elnökként, illetve 2008 és 2012 közt miniszterelnökként. Arra a cserére azért volt szükség, mert az alkotmány értelmében nem lehetett háromszor egymás után elnök. Mivel most már hatéves az elnöki mandátum, ha jövőre ismét megválasztják, egészen 2024-ig, 72 éves koráig maradhat hatalmon – hacsak addig nem módosítják a kedvéért az alkotmányt. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.