Tele van magyar gyártású fegyverekkel Irak és Szíria, egy friss jelentés szerint ugyanis a kínai, román és orosz gyártmányú fegyverek után magyar fegyverből volt a legtöbb az Iszlám Állam harcosainál – írja az Index.
A háborús zónákban használt fegyvereket és azok eredetét vizsgáló, EU-s forrásokból működő Conflict Armament Research 2017-es, Az Iszlám Állam fegyverei című jelentéséből kiderült: az Iszlám Állam harcosainál Irakban és Szíriában összesen 132 magyar gyártású fegyvert találtak, mindkét országban 66-ot. Ez pedig azt jelenti, hogy az Iszlám Államnál talált fegyverek 7,21 százaléka Magyarországon készült.
A fegyverek többsége – összesen 112 – magyar gyártású AK–63F gépkarabély, vagyis kalasnyikovmásolat volt, a jelentés szerint ráadásul soknak a gyártási száma is elég közel van egymáshoz. A portál felidézi, hogy a fegyvereket még a FÉG magyar fegyvergyár gyártotta, és olyan sok van belőlük, hogy Magyarország NATO-segélyként adományozott ilyeneket többek között az iraki hadseregnek. Korábban is sejteni lehetett, hogy sok az Iszlám Állam terroristáinál köt majd ki. Az LMP közleményben tudatta, azonnali magyarázatot vár a honvédelmi tárcától a következő kérdésekre: előfordulhat-e, hogy a minisztérium által eladott csaknem harmincezer gépkarabély egy része jutott az ISIS kezébe; hogyan kerülhettek magyar gyártású AK-63 gépkarabélyok az ISIS harcosaihoz; van-e köze a jelentésben említett gépkarabélyoknak a HM által 2013-ban eladott 28586 db AK-63-hoz, vagy ahhoz az 1414 db AK-63-hoz, amelyeket 2014-ben mindössze 4500 Ft/db áron adtak el egy cégnek; rendelkezik-e a HM olyan nyomon követő rendszerrel, amely nem csupán papírokkal fedezi a döntéshozókat, de garantálni is tudja, hogy az eladott honvédségi használt fegyverek nem kerültek szélsőséges vagy terrorista szervezetekhez; továbbá mit tud az ügyről a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat? A párt megnyugtató válasz hiányában vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi.