Többen megsérültek egy németországi vonatbalesetben

Egy személyvonat belerohant egy teherszállító szerelvénybe Észak-Rajna-Vesztfáliában.

MN
2017. 12. 05. 19:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teherszállító szerelvénybe rohant egy személyvonat kedd este fél nyolc körül az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Krefeld és Neuss között – írja a Focus.de.

A szövetségi rendőrség egy szóvivője korábban azt mondta, hogy legkevesebb ötven ember sérülhetett meg a Neuss mellett fekvő Meerbuschnál történt balesetben.

A helyi tűzoltóság Twitter-oldalán kilenc óra körül közzétett bejegyzés szerint a személyvonaton nagyjából százötven utas tartózkodhatott, és a tőlük kapott első információk alapján öten sérültek meg. A tűzoltóság tájékoztatása szerint 41-en könnyebben, hárman súlyosan megsérültek.

Úgy tudni, amikor a személyvonat vezetője észlelte az útjában álló tehervonatot, vészfékezett, és bement az utastérbe, majd felszólította az utasokat, hogy szaladjanak a vonat végébe. A személyvonatot a National Express brit cég német leányvállalata üzemelteti.

A Deutsche Bahn (DB) állami vasúttársaság közleménye szerint egyik leányvállalatuk, a DB Cargo szállítmányozási cég egy tehervonata a Krefeld és Neuss közötti vasútvonalon fél nyolc körül összeütközött egy regionális expresszel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.